Az egyik kedvenc lemezem, amit még nem volt erőm ide kibaszni. Szenvedélyes, elszállt, hipnotikus, sötét, himnikus, ezoterikus anarcho-punk csoda 1984-ből. Az énekesnőnek olyan hangja van, hogy beleőrülök. Olyan, mintha a Zounds, a korai Chumbawamba, a Rubella Ballet, a The Mob és a Dirt megcsinálta volna a legjobb Siouxsie and the Banshees lemezt. Nagyon nem lehet betelni azzal az őszinte szépséggel, ami itt történik, én simán zokogok a végére.