Nem nagyon foglalkoztam még soha Chris Black zenekaraival a blogon pedig eléggé bírom a srácot, valamikor rövid ideig a Nachtmytiumban is zenélt, és most is van vagy négy-öt aktív zenekara, amiből a Dawnbringer Nucleus-a, vagy az utolsó Superchrist lemez (Holy Shit) egészen kiváló anyagok voltak, de mind közül a High Spirits az abszolút kedvencem, amióta hallottam az első két demót még valamikor 2009 körül. Azóta ez már a harmadik nagylemez (ha az első két demót összevonó Self titled kiadványt is idevesszük akkor negyedik), és már a nyitó, abszolút Thin Lizzy/korai Maiden ízű Up and Overture félperces intró elején éreztem, hogy ez a fickó megint megcsinálta (az egész lemezt egyedül játszotta fel, ő volt a producer is), az első három dal akkora levegőöklöző/léggitáros old school US heavy rock/NWOBHM, hogy a farmerdzseki magától felugrik a válladra, és már indulsz is a serkenő bajszú, hosszúhajú haverokkal hogy bevegyétek a nyolcvanas évek legelejének neonfénytől pulzáló, szeméttel teli nagyváros éjszakai utcáit. A lemez egyébként mindössze fél óra, de az legalább minden üresjárattól mentes, nálam első nekifutásra négyszer ment le egymás után munkában, egyszerűen muszáj voltam mindig újraindítani. Rajtam kívül nem tudom ki fog ennyire lelkesedni érte (senki), de igazából tökmindegy, nálam ez 100% hogy évvégi top 5. A "poros" hangzás is nagyon a helyén van, a borító meg amúgy mennyire '79-82?
