A csodálatos név mögött Portland egyik legeredetibb bandája áll. Nehéz leírni, hogy miért fogja valaki tökre imádni őket, valaki meg utálni. A Gaytheist alapvetően nem noise rock és nem is punk. Amolyan friss vért pisáló hard rock fejkapkodós-hajrázós energiabomba, amit valaki hasonlíthat a The Mars Voltához is, ha akar, de én kerülném az ilyesmit. Azért, mert a Gaytheist a portlandi punk és a noise rock színtéren mozog, ott aktívak a Rabbits bennszülöttjeivel kézen fogva, a zenéjükben pedig a meghökkentően dallamos vokál, a fiatalos és melodikus gitár irdatlan szakításai, a csúnya basszus, valamint az égbekiáltóan vad dobolás klasszikus rock parafrázisait az embertelenül hülye segg dalszövegek és a csinos küllem mögött megbúvó huggyantás többé teszik valamiféle opportunista dallamrock faszságnál. Pop érzékenységű dalszerzés, felnőtt slágerek, kiforgatott heavy metal, könnyed atmoszféra, a mélyén viszont ott rejtezik valamiféle hanyag súly, és példaértékű önfeledés. Tipikusan az a zene, amivel még be is lehet futni, talán.

Stealth Beats

Hold Me...But Not So Tight