Mit kell ilyenkor írni? Elképzelésem sincs, de azért megpróbálom. Ez az egyik kedvenc zenekarom, képtelen vagyok elfogultság nélkül beszélni róluk. Tudjátok, az van, hogy ha valaki érdeklődik, netán rajong a rockzene iránt, mármint a tágabb értelemben vett rockzene iránt, akkor az kétféleképpen csinálhatja. Az első, amikor nem vesz tudomást a zenekar létezéséről, helyette szarabbnál szarabb rock'n'roll négypercesekkel próbálja meg tartósítani dohányfüsttől és whiskeytől aszalódó testét, miközben sejtése sincs arról, hogy a gitárzene történetének mekkora egy meghatározó zenekarát mulasztotta el. A másik választás, amikor nem engedi hogy elmenjen mellette a Chrome Cranks zenéje, megismeri, meghajlik a nagysága előtt, rajongóvá válik, egyszóval teljes életet él. Csakis ilyen vonalak mentén érdemes két részre bontani az emberiség zenekedvelő részét, kizárólag a Chrome Crankshez való viszonyulást, illetve viszolygást alapul véve, de hogy komolyra fordítsam a szót, az egyébként is súlyos függőséget okozó New York-i noise rock legeslegjobb pillanatai közé tartozik valamennyi albumuk. De ennyivel nem ússza ám meg az underground rockzene, jóval többről van itt szó, ugyanis blues és punk házasításában, no wave fejére ránövő garázspunkban, vagy csak egyszerűen a züllött szombat éjszakáknak értelmet adó nagyvárosi rocknrollban is élen jártak. Akkor és most is, mindörökké, hiszen  a banda pár éve megint létezik, 2002-ben (két) sorlemezt is kiadtak, tavaly meg egy  WMBR koncert anyagát. De ezúttal nem ezekből készítettem csokrot, hanem az első négy nagylemezből. Persze igény esetén újra feldobom a már korábban kiposztolt lemezüket, meg még sok más jóságot.

Dead Cool (1994)

Chrome Cranks (1994)

Love In Exile (1996)

Live In Exile (1997)