Az 1989-es év már óriási klasszikusokat hozott a műfajban - Altars of Madness, Consuming Impulse, Slowly We Rot, Severed Survival, World Downfall, Piece of Time - de az igazi, könyörtelen rothadást szerintem 1990 hozta, amire aztán '91 még rá tudott pakolni egy lapáttal. Csodálatos évek voltak ezek, azt hiszem minden death metal rajongó egyetért abban, hogy ezek voltak az igazi aranyévek. Pezsgett a kreativitás, bár egy kívülállónak nyilván egy vicc volt az egész, ahogy a "szakma" jó részének is, a kölykök viszont imádták (akik persze azóta felnőttek, és jelentős részük rég szarik a death metalra...), és a death metal bebizonyította hogy komolyan kell számolni vele, lám, még mindig itt van, kiirthatatlanul beépülve a metálba. Talán ennek a posztnak nem is annyira az ismeretterjesztés a célja, mert egy rajongó ezek nagy részét úgyis ismeri, mindenesetre én az utóbbi pár hétben mind újra végignyomtam, és hát DEATH METAL FOREVER. A tovább után, nyilván a teljesség igénye nélkül, szemezgetés a huszonöt évvel ezelőtti death metál termésből, ősfanoknak nosztalgiázás, hitetleneknek meg kiváló alkalom a pótlásra. Kellemes, átható kriptabűzös zenehallgatást mindenkinek.
Agressor - Neverending Destiny
Az 1986-ban alapított francia Agressor öt demó után jutott el első nagylemezéhez, egy féktelen death/thrash támadáshoz. Elvileg még ma is aktívak, de hangzóanyaggal kilenc éve nem jelentkeztek.
Atrocity - Hallucinations
Alex Krullék még 1985-ben hívták életre az Atrocity-t, aki ekkor még nem a hajával törölte a seggét, viszont első lemezük felvételére egyenesen Floridába húztak Bajorországból a Morrisoundba, hogy Scott Burns legyen segítségükre, a borítót meg egy H.R. Giger művel díszítették. Később eléggé megszaladt a ló velük is, volt itt már minden folk metáltól szimfonikus indusztriál gótmetálig, de ez a debüt, és a két évvel későbbi Todessehnsucht elég jó, az akkori időknek megfelelő teknikás death metált tartalmazott.
Benediction - Subcinscious Terror
A Benediction első lemezével kapcsolatos első infó ugye mindenkinek az szokott lenni, hogy "innen ment Barney a Napalm Death-be". Szerintem a zenekar legjobb lemeze a három évvel későbbi Transcend the Rubicon lett, de ez a bemutatkozás is nagyon erős, belengi valami csak rá jellemző hangulat. A lemez producere amúgy a(z akkor még) Napalmos Mick Harris volt. Tényleg, emlékszik még valaki a '93-94 körül, a piacokon kapható Benediction logóval hímzett szürkés bomber dzsekikre?
Cancer - To the Gory End
Ez is egy kiváló bemutatkozás volt a szigetországból, igazi csontszaggató brutalitás. Az egy évvel későbbi Death Shall Rise James Murphyvel megerősítve abszolút európai death klasszikus lett, de három lemez után ők is úgy érezték hogy nyakon kell hugyozniuk a death metalt, a 1995-ös Black Faith modern metálja akkora bukás lett, hogy be is adták a kulcsot utána. A kétezres évek közepén volt egy pár éves reunion egy felejthető lemezzel, de most újra koncerteznek a régi anyagokkal, én meg azért imádkozok, hogy a Brutal Assault leszervezze őket nyárra. Ez is Morrisound és Scott Burns produkció.
Carnage - Dark Recollections
Micsoda klasszikus, kultikus death metal kiadvány ez is. Gyönyörű Dan Seagrave borító, Sunlight stúdió, Tomas Skogsberg, sűrű összefonódás a Dismember tagsággal, Michael Amott. Az egyik legalapvetőbb svéd death metal lemez amit valaha kiadtak, kihagyhatatlan, enélkül nem lehet teljes a death metal ismerete.
Cadaver - Hallucinating Anxiety
Ez a lemez kijött a Carnage lemezével is egy spliten, az már a borítón is látható hogy a norvég trió nem valami filozofikus mélységű death metállal operált, hanem nyers hangzású, átlag háromperces, húsrothasztó gore-ral. Az alapító Anders Nodden szervez olyan busztúrákat (vagyis nem tudom csinálja-e még), ahol a turistáknak hírhedt black metal helyszíneket mutatnak meg, valamint koncerteken kisegített a Satyriconnak és a Celtic Frostnak. Ja, meg benne van a Doctor Midnight & The Mercy Cultban is, ahol az ex-Turbonegrós Hank Von Helvetével és az ex-Shotgun Messiah-os Tim Skölddel adtak ki 2011-ben egy nem túl erős lemezt.
Cannibal Corpse - Eaten Back to Life
Valószínűleg '93 környékén nem volt az országban egy olyan szakmunkásképzős osztály sem, ahol ne lett volna legalább egy Eaten Back to Life vagy Butchered at Birth pólós arc (vagy Cause of Death...). Az, hogy a Kannibálok még 25 évvel később is itt vannak, (sikeres) lemezeket gyártanak, nagy fricska az akkor őket csak egy rossz viccnek tartó kritikusoknak / zenehallgatóknak, stb. Az ezt követő három lemezt én mind erősebbnek tartom, de azért ez is kurvakirály, olyan CC klasszikusokkal mint mondjuk A férgekkel teli koponya (vendégként Glen Bentonnal). Persze ez is Morrisound és Scott Burns.
Cynic - Demo '90
A Cynic már jóval az ultrazseniális Focus előtt, ezen a harmadik demóján is félelmetesen nagy zenét játszott, a Nocturnus mellett a legkülönlegesebb zenekara voltak a floridai színtérnek. Nem véletlenül döntött Chuck Schuldiner is úgy, hogy a szintén ultrazseniális Human lemezhez Sean Reinert és Paul Masvidal megfelelő partnerek lennének. Az újkori Cynic lemezek bevallom, nekem túl sokat nem mondanak, de a demóikat mind imádom. Ez a kazetta is Scott Burns produkció.
Death - Spiritual Healing
Mit lehet egy Death lemezről írni? Klasszikus. Abszolút klasszikus. Csodálatos. A Schuldiner / James Murphy páros legendás, az Ed Repka borító ikonikus, van is egy ilyen mintás ujjatlan pólóm abból az időből, patinásan megfakulva. Természetesen ez is Morrisound, és Scott Burns.
Deicide - Deicide
Glen Benton már 1987-től garázdálkodott a Hoffman tesókkal Amon néven, majd két demó után '90-ben már Deicide-ként szabadították rá a világra első nagylemezüket (Morrisound, Scott Burns...). Egyértelműen az egyik legtöbb botránnyal övezett csapat voltak Benton hírhedt megnyilvánulásai miatt, mondjuk az újabb lemezeik elég hullámzó minőségűek, de a '97-es Serpents of the Lights-ig szerintem abszolút rendben volt a dolog. Ez a '88-ban, a tampai kábeltévén leadott anyag a death metálról azért nagyon nagy menőség, a Deicide (Amon) 4:40-től az Áldozati öngyilkossággal (azért én kicsit sajnálom hogy Benton nem döglesztette meg magát ahogy akkoriban ígérte):
Entombed - Left Hand Path
Hatalmas hatású, gigantikus klasszikus, minden idők egyik legjobb death metal lemeze. Mondjuk ez nem meglepő, mert már a Nihilist demók is annyira egetrengetően óriásiak voltak, hogy itt más opció nem is volt, minthogy ez is az legyen. A Dan Seagrave borító itt is lenyűgöző, akárcsak a Sunlight stúdiós, Tomas Skogsberges hangzás. Zenekarok százain érezni a hatását a mai napig, és tudom sokaknak a Wolverine Blues a nagy 'tombed lemez, de egy nagy büdös lófaszt, az ennek a szaros lábnyomába nem ér, bocs (tudom, az már egész más, de akkor is).
Grotesque - Incarnation
Bár mindössze két évet léteztek (1988-1990), és hagyatékuk is mindössze három demó és ez az ötdalos EP (valamint a '96-os In the Embrace of Evil gyűjteményes anyag), ez a zenekar is a korai svéd death metal élet egy kultikus darabkája. A mikrofon mögött Goatspell néven Thomas "Tompa" Lindberg állt, egyik gitáron The Haunting néven Alf Svensson, aki ezután az At the Gates-ben gitározott '93-ig, a másik hathúrost pedig pedig Necrolord, vagyis Kirstian Wahlin kezelte, aki megannyi csodás lemez borítójáért felelős (Dissection lemezek, In the Nightside Eclipse, Slaughter of the Soul, Wildhoney, Secrets of the Black Arts, stb-stb).
Incubus - Beyond the Unknown
A louisanai Incubus '88-ban már kiadott egy Possessed hatású, rendkívül nyers lemezt Serpent Temptation címmel, erre a második LP-re elvonultak ők is a Morrisoundba, de Scott Burns helyett Tom Morrishoz, eredménye egy alulértékelt, ám értők körében nagy tiszteletnek örvendő death/thrash anyag lett. Később jogi viták miatt nevet kellett váltaniuk Opprobriumra, amely néven két lemezt adtak ki a kétezres években.
Impetigo - Ultimo Mondo Cannibale
Az Illinoisból származó Ótvar zenekar első nagylemeze teljesen hű a csapat nevéhez, noha pusztán zeneileg túl sok jó nem mondható el róla, a hangulata teljesen elvetemült, érezni belőle a trópusi napon hagyott rothadó gennyes zsigerek bűzét. Én annyira nem szerettem soha, mondjuk a digó horrorfilmgyártásnak ugyanolyan nagy rajongói voltak mint én, már egyik demójuk címe is az volt hogy "Giallo", ezt a lemezcímet Ruggero Deodato '77-es filmjétől kölcsönözték, az egy évvel később kiadott EP címe Buio Omega Joe D'Amato '79-es nekrofil mozija után, és azért a Bloody Pit of Horror cmű tételt az azonos című filmből kivett két és fél perces résszel indítani sem semmi. '93-ig húzták.
Massacra - Final Holocaust
Franciaország vezető death metal brigádja még '86-ban alakult, három demó után ők is ebben az évben érkeztek el az első LP-hez. Jó lemez volt, de az ezt követő Enjoy the Violence még jobb, majd '94-re nekik is elegük lett a halálmetálból, elkezdtek ilyen groove metálos cuccot nyomni, jó nagy halom szar is lett mindkét lemez a váltás után. Fred Duval énekes gitáros '97-ben bekövetkezett halála (bőrrák, mindössze 30 évesen..) aztán végleg betette a kaput nekik.
Master - Master
Paul Speckmann még 1983-ban hozta össze Chicagóban a Death Strike zenekart a Venom, a Mötörhead és a Slayer hatására, majd '85-ben lettek Master. Még ebben az évben felvettek egy lemezt, ez viszont nem jelent meg, csak jóval később, 2003-ban került kiadásra. Ezt visszahallgatva senkinek nem lehet kétsége, hogy ők is ott voltak a műfaj pionírjai között. A hivatalos első nagylemezig egészen 1990-ig kellett várni, mondjuk volt nem kevés kavarás körülötte, a Nuclear Blast elégedetlen volt a felvett anyaggal, újra lett véve, stb. A Masterben megfordult a hosszú évek alatt vagy húsz zenész, akik közül mindenféleképp Paul Masvidal a a legérdekesebb, aki a második nagylemezen játszott. Speckmann egyébként évek óta Csehországban él, a zenekar még most is létezik, két éve sikerült élőben is elcsípni őket. A lemezen hallható a Children of the Grave eldeaththrashesített verziója is:
Merciless - The Awakening
Én úgy tudom, ennek a lemeznek már '89-ben volt egy 12"-es nyomása, de még a kiadó is 1990-et jelöli meg, így legyen itt ez is, úgysem ez a lényeg. Hanem az, hogy egy kiváló, gonosz hangulatú death/thrash mészárlásról van szó, ami már csak azért is kultstátuszba emelkedett, mert ez volt a Deathlike Silence Productions első kiadványa, tehát ez a híres Anti-Mosh 001.
Morgoth - The Eternal Fall
Észak-rajna-vesztfália halálmetálosai már túl voltak a remek Resurrection Absurd kislemezen, ez a Scott Burns mixelte ötszámos azonban még jobb lett, az egy évvel későbbi Cursed LP viszont már igazi mestermunka. Mint ismeretes, nekik is elegük lett a death metalból, az egyébként zseniális című Feel Sorry for the Fanatic modern metáljával beleállították a földbe magukat rendesen, jött is az oszlás. 2010 óta viszont újra aktívak, a kanyarban az új lemez, mondjuk én nem nagyon örülök Marc Grewe kiválásának, várhatott volna legalább addig amíg ezt az új anyagot felénekli. Mindegy, meglátjuk a Disbeliefes Karsten Jagerrel milyen lesz.
Napalm Death - Harmony Corruption
Lee Dorrian elhúzott Cathedralozni, így Barney azóta is jól elvan a Napalmban. De nemcsak ez volt fontos változás, zeneileg is egész másképp festett már a '90-es Napalm mint azelőtt, volt akinek bejött az új irány, volt aki köpte. Nekem sem ez a kedvencem tőlük, de azért jócskán bírom, és itt hallható az egyik legnagyobb Napalm sláger, a Suffer the Children.
Nirvana 2002 - Disembodied Spirits
A Nirvana 2002 nemhogy nagylemezig, még EP-ig sem jutott el, 1988-1992 közötti pályafutásuk alatt pár demójuk jött csak ki, amit 2009-ben aztán a Relapse adott ki egy gyűjteményes anyagon. 2007-2012 között is aktívak voltak, de hangzóanyaguk nem jött ki, két tag a blogon is bemutatott Under the Church nevű zenekarral hozott ki lemezt tavaly. Az old school svéd death metal kedvelőinek érdemes meghallgatni.
Nocturnus - The Key
Ez a lemez hihetetlen, de tényleg. A Morbid Angelből való kipicsázása után amit Mike Browning itt létrehozott, az valami elképesztő, orbitális, lehengerlő őrület. Szintetizátor egy death metal zenekarban 1990-ben? Érted. Minden ízében kikezdhetetlen kultikus, klasszikus, az egész metál műfajt nézve is párját ritkító mestermunka, semmi nem fogható hozzá. Ők is a Morrisoundban vették fel a lemezt Tom Morris-szal, és a Dan Seagrave borító is tökéletesen illeszkedik ehhez a groteszk, okkult sci-fi death metálhoz. Feldolgozhatatlanul zseniális, én akárhányszor előveszem, nem térek magamhoz attól, ami ezen a lemezen folyik.
Obituary - Cause of Death
Az első három Obituary lemezre csuklóból nyomom a tízet, de ha választanom kellene egyet, lehet ezt mondanám. Noha Allen West Az Obituary Gitáros, azért a James Murphy szólók itt is mind zsenik. Tökéletes mestermunka ez is, ennél jobban nem lehet játszani a műfajt, tökéletes Michael Whelan borítóval, amit eredetileg a Beneath the Remains frontjára szántak. Természetesen ez is Morrisound és Scott Burns.
Paradise Lost - Lost Paradise
Az Anathema és a My Dying Bride is mozgolódott már '90-ben, de míg ők első demóikat adták ki, a Paradise Lost már egy komplett nagylemezt. Noha nyilván nem volt a legkiforrottabb, de már itt is egészen más úton indultak el, mint a többi death zenekar. Én az One Second után teljesen elvesztettem a fonalat velük kapcsolatban, de arról, hogy a death metal a sírig tart, Greg Mackintosh és Nick Holmes is bizonyosságot tett, a Vallenfyre és az új Bloodbath lemezekkel.
Pungent Stench - For God Your Soul... For Me Your Flesh
Elég népszerű volt ez az osztrák banda annak idején nálunk is, mondjuk személyes véleményem szerint messze nem tartoztak a felső ligába. Azért egy számcímüket leírom, ami biztos sokaknak ismerős lesz: Extreme Deformity...
Thanatos - Emerging from the Netherworlds
A rotterdami Thanatos megalakulása még 1984-re tehető, tehát jócskán beelőzték az Asphyxet és a Sinistert is, viszont népszerűségben jóval elmaradtak tőlük. Egy sor demó után ez volt az első nagylemezük, a death és a thrash metszéspontján. Első körben '92-ig léteztek, '99-ben viszont újjáalakultak, tavaly is jött ki egy lemezük.
Tiamat - Sumerian Cry
Ez volt az első nagylemez amit felvettek a Sunlight stúdióban Tomas Skogsberg irányítása alatt (noha a Left Hand Path egy héttel előbb kijött, azt '89 decemberében, míg ezt '89 októberében rögzítették). Mesterműnek nem nevezném, viszont nagyon érdekes hallani, Johan Edlundék (aki itt még Hellslaughter néven nyomta) pár év alatt honnan jutottak el a csodálatos Wildhoney lemezhez. A borítót egy Necrolord festmény díszíti.
Winter - Into Darkness
Nem a Paradise Lost volt az egyetlen aki doomos death metálban gondolkodott, ez a new yorki trió is pionírja volt a death/doomnak, bár egyetlen nagylemezük sosem került annyira reflektorfénybe, viszont az eltelt idő alatt abszolút kultikussá érett, 2011-ben a Roadburnön is felléptek, és a Nuclear Blast és a Southern Lord is újra kiadta.
