A svéd Tribulation második nagylemeze olyan, mintha heavy psych rockba ágyazott feketés sludge és halálmetálukhoz a ritmusokat és az ütemváltásokat Frank Zappa találta volna ki. Ha ez túl körülményes, akkor mondhatjuk úgy is, hogy a haláli részekről nekem kicsit a Morbid Angel, a (néhol lo-fi) riffekről a Dissection és a korai Darkthrone, a pszichoprog összetevőkről a Deathspell Omega, a horrorisztikus atmoszféráról pedig a hetvenes évekbeli Goblin ugrik be. Egy hibát mindenképpen fel lehet nekik róni: az album nagyon hosszú, 75 perces; de egyébként szerintem rendben van a cuccos. Fácse.