A finn géplégyember - ugye vannak még páran, akik emlékeznek erre a beteg rajzfilmfigurára? - debütáló nagylemeze kibaszott nagy szentség. A Shellac és a The Jesus Lizard oltárára helyezett minimalista, de néha igencsak gusztustalan és arcátlan matekos-dekadens gitárnyekere a kellő mennyiségű kattant girbe-gurbával. Én elsőre nehezen tudtam tőle szóhoz jutni - rohadtul hipnotikus az egész - azóta pedig minden alkalommal csak vigyorgok tőle. Súlyos, mesteri, emlékezetes lemez - az év egyik legjobbja, ha ez jelent még valamit.