Tizenhét évvel a harmadik, Among My Swan című nagylemez után végre megérkezett a Mazzy Star negyedik albuma. Ezzel hellyel-közzel még a Guns N'Rosest is lekörözték (ha a feldolgozásokat tartalmazó The Spaghetti Incidentet nem tekintjük "rendes" nagylemeznek, akkor a Chinese Democracy 17, ha igen, akkor "csak" 15 évig készült). Az első hallgatásnál az jutott eszembe, hogy a My Bloody Valentine-hoz hasonlóan Mazzy-éknél sem változott sok minden: David Roback elvan a hangszerekkel, Hope Sandoval pedig gyönyörűen énekel - ugyanúgy, mint régen. De már a második körben feltűnt, hogy ez nem teljesen igaz: bár a lényeg ugyanaz maradt (álomszerű zene, éteri ének, szomorbúsan emelkedett összhatás), de a kilencvenes évekbeli munkáikhoz képest a 2013-as Mazzy Star dalok egy része kicsit a blues és a folk irányába mozdult el. Az új számokban szerepet kap a slide gitár, a harmónika, és a (kissé templomi hangulatot teremtő) orgona is, de nem kell megijedni: a Mazzy ettől még Mazzy maradt. A végtelen várakozás gyümölcse beérett.