A '80-as évek annyira sötét időszak volt, hogy a Dark Ages 2011-es első - és máig egyetlen - lemezét is a reaganizmus faszkodása ihlette. Sokat lehetne sorolni a szembeötlő referenciapontokat, Die Kreuzentől a Hüsker Dü keményebb dolgain át ki tudja meddig, de mindez kurvára felesleges. Ez a lemez úgy tökéletes, ahogy van. Időutazás, csumáig nyomott pedál, hangerő, düh, kiakadt és átpolitizált öklözés, és - ami nagyon vagány - mindez egytől-egyig hibátlan, karakteres, cefetül odatett dalokban ömlik az arcokba. Fogalmam sincs hányszor hallgattam már meg, de mindig felspanol a beretva-nihilével, a stílusérzékeny és ihletett roncsolásával. Az utolsó dal pedig egy akkora szuicid hősköltemény, ami komoly nyomot tud hagyni. Hatalmas lemez, és tök ingyen van.