Régóta érik ez a poszt, nagyon régóta. Feleslegesnek tartottam kirakni egy olyan zenekart, amit úgyis heveny rajongással kedvel mindenki, de aztán hogy jópár kérés érkezett "mikor lesz már Gluecifer poszt?" felkiáltással, tudatosult bennem, hogy mégis vannak szénakazalban élő rock n' rollerek akik nem találkoztak még a skandináv saller-rokker egyik legzseniálisabb képviselőjével. Namost én úgy vagyok vele, hogy negyed évszázados rokkolás, és tízezernyi album átrágása után kis túlzással két kezemen meg tudnám számolni, mennyi olyan zenekar van, akik mondjuk háromnál több lemezt adtak ki, és sohasem okoztak csalódást. Na nekem ezek egyike a Gluecifer. Nemhogy gyenge lemezt, gyenge dalt sem nagyon írtak, fetrengésig zseniálist ellenben rengeteget. Zsigerből érzik a ócskakurvás, rumszagú rock n' rollt, Captain Poon és Raldo Useless (tökéletes művésznevek) félistenként nyomják a punkot, Biff Malibu pedig ha szembejönne veled az utcán, inkább néznéd egy sörtől puffadt karancslapüjtői lagzisbanda izzadó trombitásának, mint egy szétrúgós rokkzenekar frontemberének. Aki olyan borítóképet rak egy lemezére mint a Ridin' the Tigeré (fehérmakkos ÖRÖKKÉ!!!), olyan címet ad egy lemezének mint a Soaring with Eagles at Night, to Rise with the Pigs in the Morning, olyan klippet készít mint a Get the Horné, és úgy indít egy dalt mint mondjuk a Year of the Manly Living, az csakis a prémium kategóriában kell hogy helyet foglaljon minden szakadt, tróger rokker szívében, ámen. Buzi aki nem szereti.
(A kislemezekkel, EP-kkel nem foglalkoztam most, úgyis rajta vannak nagyjából a Head to Head Boredomon, A Kings of Rockot meg a Desolate City miatt érdemes leszedni, ami csak azon van rajta)
Ridin' the Tiger - 1997
Soaring with Eagles at Night, to Rise with the Pigs in the Morning - 1998
Head to Head Boredom - 1998
Tender is the Savage - 2000
Basement Apes - 2002
Automatic Thrill - 2004
Kings of Rock - Best Of and Rarities - 2008
