"I wanna rock you, baby..."

Carnivore - s/t

2013. július 12. 00:44 - wovbagger

c-st.jpg

A brooklyni Carnivore-t 1982-ben alapította a basszeros-énekes Pete Steel. Első, cím nélküli nagylemezük három évvel később, második (és egyben utolsó albumuk, a Retaliation) pedig '87-ben jelent meg. Röviddel ezt követően feloszlottak, és a jó Pete nem habozott Subzero néven új bandát alapítani, ami hamar Type O'Negative-ra változtatta a nevét - és ahogyan mondani szokás, a többi már történelem.

A feloszlás ténye ellenére a Carnivore többször is reaktiválta magát az évek során, és a kilencvenes években időnként összeálltak koncertezni: hosszabb turnét bonyolítottak le 1996-ban, illetve 2006-2007 folyamán (2006-ban pl. a Wacken fesztivál nagy meglepetései voltak). Az időnként pletykaszinten emlegetett hivatalos újjáalakulást azonban Steele 2010-es halála tette szomorúan okafogyottá.

A bemutatkozó lemez borítójára eredetileg egy fogazott punci képét tervezték, melyért a kiadó érthető okokból nem lelkesedett, így az végül a puritán piros-fekete köntösben jelent meg. Fellépéseik emellett arról híresültek el, hogy ősembernek öltözve nyers hússal dobálták meg a közönséget. Zeneileg a nyolcvanas évek elejének new yorki metal színtere hatott rájuk leginkább, illetve a Black Sabbath és a Judas Priest. Muzsikájuk így egyfajta doomos heavy metal-thrash hibrid volt, amit jobb híján crossoverként emlegettek. Az eredetileg nyolc darabból álló dalcsokrot most három demoval kibővítve bömböltethetitek otthon, miután a képre kattintottatok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csakbennhajogerendazatto.blog.hu/api/trackback/id/tr225401293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása