Első rendes találkozásom a Motorpszichókkal (leszámítva a Turbonegro és Hüsker Dü feldolgozásokat) pár éve a Child of the Future album volt, ami elég rendesen lenyűgözött. Nosza, gyorsan végig is rágtam magam teljes addigi életművükön, de a többi lemezük már nem igazán bírt megérinteni. Pedig a korai heavy metaltól és pszichedelikus rocktól a grunge-on, noise rockon, és Dinosaur Jr.-féle gitárzenén keresztül a progresszív, sőt jazzes törekvésekig sok mindenbe belekóstoltak pályájuk során. Ez a nagylemez viszont olyan, mintha minden korszakukból a legjobb dolgokat mentenék át: egy igazi Motorpsycho esszencia, sőt még annál is több. Iszonyat nagy dög van benne, basszusgitár még sosem uralkodott így. Steve Albini a közelben volt és ez jót tett a lemeznek. Egyébként nemrég jelent meg az új anyaguk, szerintem mindjárt feldobom azt is.