A Wiccans nekem először nem tetszett. De mégis volt bennük valami, ami nem hagyott nyugodni, és arra ösztökélt, hogy újra meghallgassam. Aztán újra. És újra. Ekkor (a negyedik hallgatás körül) jöttem rá, hogy olyan tulajdonsággal bírnak, ami nem igazán jellemző erre a műfajra: minden alkalommal új dolgokat lehet felfedezni a zenéjükben. Most már kifejezetten bírom őket, sőt azt mondom, hogy ők lesznek a következő évek egyik legkevésbé megkerülhető punk / hardcore zenekara. De lehet, hogy már most azok. Pedig túl nagy megfejtés nincs, tolják az arcunkba a pofonegyszerűnek is mondható hardcore témákat. Néha azért felüti a fejét egy-két bizarr ötlet, vagy (jó texasi zenészember módjára) némi Dicks-szerű őrült gitárkezelés, de mégis alapvetően a Negative Approach, Poison Idea, Black Flag hatású pusztító erejű hardcore az úr, középpontban egy rendkívül erőteljes énekhanggal. A most felsorolt bandák valószínűleg mindig is olyan követőkről álmodtak, mint a Wiccans. Tényleg, milyen jó név már ez. Wiccans.
Amúgy a tagok kicsit más közegből érkeztek, olyan garázspunk bandákban nyomják, mint a Mind Spiders, vagy a Wax Museums. Nem kizárt tehát, hogy a hardcore előtti tisztelgés hajtotta őket, amikor elkezdték ezt az egészet.
Na de ne foglalkozzunk most a háttérrel, hiszen energiaszint a maximumon, és a ti dolgotok már csak annyi, hogy a hangerőt is maximumra tekerjétek.

Teenage Cults 7" (2010)

Skullduggery (2011)

Field II (2012)