Akkor legyen már Skywave is. Lenyűgöző együttes volt. Az első lemezen zajos, nyers, lo-fi, utaztatós és merengősre szívott garázskoszos pop-rockban utaztak, leginkább a Medicine korai dolgainak nyomán, de jóval széttartóbban és meglepőbben. Aztán a másodikra elmentek a nagyon-nagyon könnyű és jócskán akusztikus dream-poppal díszített pörgős és feszes, kísérletező elő-shoegaze irányba, de az Echodrone is pontosan annyira szegmentált, vegyes, kusza hangulatokat felsorakoztató kísérletezgető lemez, mint a Took the Sun. Egyiket sem könnyű megemészteni, kifejezetten nehéz lemezek. A Ceremony-hoz és a Place to Bury Strangers dolgaihoz képest ötletileg kevésbé kiforrott, inkább ügyesen és bátran próbálkozó dolgok, és zeneileg sem tűnnek annyira érettnek. De valahol én ezért érzem bájosnak őket. Aztán egyre inkább a shoegaze felé tendáltak, aminek a Synthstatic lett a végpontja. A Ceremony azt a lemezt folytatja, csak nyugisabban, a Place to Bury Strangers pedig kegyetlenebbül.
Took the Sun
Echodrone
Synthstatic
