Az övénél jobb sztori nincs, de mivel nem akarom itt ezzel húzni az időt, ezért most nem is veszem végig. Akit érdekel, annak ajánlom magam, vagy, ami még sokkal jobb ezt az összefoglalót. Megéri elolvasni (vagy megnézni) tényleg. A nagyon puszta lényeg annyi, hogy ezt a fickót és zenéjét (néhány országot leszámítva) teljesen elfelejtették az elmúlt negyven évben és most egy Sundance-n díjnyertes dokufilmnek köszönhetően újra (vagyis nem újra, hanem most először igazán) reflektorfénybe került. Ez a kihagyás többek között azért is döbbenetes, mert ha nem is korszakos, de igazán erős és érdekes albumok ezek. Nincs sok különbség mondjuk a két lemeze között, mindkettőben a folkos hangulat dominál, sokszor jellegzetes Dylan-es vokállal de azért ennyire könnyen nem lehet elintézni. Ott van például már rögtön az Only Good for Conversation proto-hard rock-os témája, a a második lemez címadó dalának funk-rock-os húzása vagy a Dél-Afrikában nemzedéki himnusszá lett I Wonder lépegetős hippi indulója és még sok-sok finomság a Neil Young utánérzéstől a Tropicalia-s párhuzamokig. De mindez teljesen mindegy, ami fontos, hogy szerencsénkre Rodriguez zenéje nem tűnt el a süllyesztőben. Hallgassátok, szeressétek és nézzétek meg a filmet!

Cold Fact (1970)

Coming from Reality (1971)