Faten Kanaan időtlenséget árasztó, klasszikuszenei minimalizmusban, barokkban és mindenféle folklórban gyökerező, analóg szintetizátorra komponált gyönyörű kompozícióitól egyszerűen képtelenség szabadulni. Vérlázítóan szép, egyszerűségükben katartikus, felejthetetlen dallamai szakrális monotóniával,…
Sokat lehetne szövegelni a Spike Field fantasztikus hangszereléséről (gitár, vonósok, preparált-széteső zongora), szinte tapintható hangtextúriáról és vaskos tematikus rétegzettségéről (nem örömteli dolgokról van szó), de igazából sokadik (nagyon sokadik) hallgatásra is főként Mária gyönyörű hangja,…
A DNA Feelings annyira súlyos lemez volt, hogy alig bírta el a blog. Az elmém meg végképp. Na, a Death Is Home még súlyosabb. Ha tetszettek a korábbi dolgai, akkor ez is fog, sőt. Sőt! Nyilván nem kezdek el itt faszt se írni Devi finoman szólva is sajátos muzsikájáról, nem vagyok hülye, ehhez idő és…
Jessica Bailiff és Annelies Monseré külön-külön is messzemenőkig zseniális zeneszerzők, szóval nagy meglepetés nincs, duójuk első lemeze is messzemenőkig zseniális. Egyszerűségükben velőtrázó, csontig hatoló, végtelenül nehéz és szomorú és letaglózó minimalista dalok kőkemény, világtemető hipnózisa.…
Brazilia két kitűnő zenekarának két kitűnő embere, egy lemezen. Paula Rebellato a Raktából és Douglas Leal a Deafkidsből spirituális-rituális utazásra hív. Mindenféle szirszar, soha nem hallott tradicionális hangszer, elektronikus zaj és manipuláció, dörgedelem és kántálás és nyenyerészés a homlokod…
Életemben Ignatzot hallgattam a legtöbbet, összenőtt a napjaimmal, az éjszakáimmal, ezért megérdemel egy nagyposztot. Meg amúgy is. A belga gitáros-énekes zenéje zümmögő, zajos, sötét, absztrakt blues, egyszer álomittasan repetitív, máskor dühöngő, túlvezérelt, sodródó. Bram Devens egymaga dünnyög,…