Tipikusan az a lemez, amin „vannak jó részek”.

Ha valamit igazán tudok utálni, akkor az pontosan egy olyan lemez, amin „vannak jó részek”.

Idén egyelőre nem sok post-metal albumtól ájultam el. Persze ott vannak a szeren a Cult of Luna, a Celeste, és az Absent in Body idei anyagai, melyek mellé harmadik nagylemezével feliratkozott a brit Hundred Yeard Old Man. Egyedül a hanganyag nyolcvan perces hossza lehet első körben riasztó, de a leedsi banda annyira jól összerakta a nyolc szerzeményből álló kiadványt, hogy ez csak utólag tűnt fel. A Sleep in Light így nálam nemcsak az eheti évlemeze, hanem van rá esély, hogy a csak fejben elkészülő 2022-es listámra is fel fog kerülni.

 

Negyedik, és eddigi legjobb albumával jelentkezett a Sergeant Thunderhoof. Idén megjelent sivatagi rockot talán nem is hallottam jobbat a Veilnél - ráadásként hozzácsomagoltam a pandémia első hulláma idején rögzített, két éve ősszel megjelent fél órás akusztikus anyagukat, a Delicate Sound of Thunderhoof-ot is.

 

Negyedszer vendégünk a blogon a Yatra. A marylandi banda lassú menetelése a stoner doomból a death doomba gyakorlatilag befejezettnek tekinthető. Füleldoda:

 

Második kedvenc Justinunk legújabb döngöldéje szokás szerint kúr. 

Ismét egy régi ismerős következik: a Black Lung harmadszor a blog vendége. BC.

 

Öt évvel a Gods of Violence után megérkezett a sokadik Kreator album.

A Crobot negyedszer vendégünk a kedvenc blogotokon. Korábbanok.

 

Alig egy évvel az All the Right Noises után megjelent az új Thunder nagylemez. Valszeg mindkét album dalai a pandémiás lezárások idején, közel egy időszakban születtek, mert a kiváló hard rockot tartalmazó korongokat nyugodtan nevezhetjük egymás testvérének is. Tizenhat dal hetven percben elsőre hallásra soknak tűnik, viszont a hanganyag jóságát jellemzi, hogy a játékidő könnyen elviselhető.

Öt hosszú év után jelent meg az új Sasquatch album, és a power trio továbbra is nagyágyú a pszichedelikus fuzz rockban. Korábban. Csekira:

 

Masami Akita zajvihara és Lawrence English hangszobrász (aki HEXA néven már zenélt Merzbow-val) sötét kísérleti ambienttel vegyített mesteri field recordingjai összeolvadnak ebben a csodás rituáléban. Indusztriális halálsikolyok, egy kibelezett gyárépület kegyetlen morgása, komoly horrormisztérium és persze arccsontrepesztő rémisztő süvítés.    

Új Warmth. Csodálatos.

A zseniálisan eltalált cím mögött kiváló muzsika fülelhető: Decapitated lemez utoljára kábé tizenöt éve, az Organic Hallucinosis idején tetszett ennyire. Az Iconoclast klipjében pedig Rob Flynn vendégeskedik.

Nem tudom, hogyan került az óriásmuflon a Béka-szigetre, de tavaly

ez az album kimaradt a szórásból. Pedig talán a legjobb a hét nagylemez közül.

 

Minőségi hard rock albumot jelentetett meg idén Graham Bonnet (Alcatraz, Rainbow, The Michael Schenker Group, stb.), amihez nemcsak kiváló zenésztársai tették hozzá a magukét, hanem nem kevésbé illusztris vendégei is. Név szerint: Don Airey, Jeff Loomis, John Tempesta, Mike Tempesta, Roy Z. Saját stílusában jelenleg nálam ez az egyik heti évlemeze.

A Morbid Angel és a Vader nyomdokain halad a brazil Nervochaos, új korongjuk pedig a tizedik a sorban. A szövegeikben keresztényellenes és sátánista húrokat pengető zenekar tizenegy dala alig harminc percnyi játékidejű, a szerzeményekből lemetszettek minden fölösleges mozzanatot. Nincs üresjárat, az úthenger átgázol rajtad, és a brutalitás egyszerűen agyrobbantó. A korongvégi Misfits-átirat mondjuk hiábavaló, mert se íze, se bűze, a Hank Williams-feldolgozás záródal viszont nem hagy kétséget a hallgatóban, hogy az újraértelmezéskben is tudnak ők, ha akarnak.

Százezer éve volt róluk szó (a linket frissítettem), akkor is kurva jók voltak. Most talán még jobbak is. Nem is talán, jobbak és kész. Rohadtul át van ez most gondolva. Olyan, mint egy sötét lyuk, tele poshadt esővízzel. Lehúz, szétbasz, elsodor és fullaszt. Nagy hangulat, nagy ötletek, nagy hangok, nagy ösztön, az úgynevezett rockzene pedig agyon van rúgva. Ők voltak amúgy nemrég a Fontaines D.C. előtt, túl nagy lelkesedést nem éreztem az egyébként tök okés produkciójukban, de annyi baj legyen, ez a lemez simán mesteri.

Zeneszerő, basszista, énekes - első lépésben ennyi mindenképpen elmondható a szenegáli Alune Wade-ről. Zenéjében az észak-afrikai és a közel-keleti hatások az uralkodók, de saját bevallása szerint igyekszik az etióp és az egyiptomi muzsikák örökségére is támaszkodni. Az eredmény pedig legalább annyira afrobeat és funk, mint amennyire jazz és világzene. Engem egyből megnyert magának, úgy meg pláne, hogy: szaxofon és trombita: van!

Ezek a görögök továbbra sem tréfálnak. Harmadik lemezük is a zaj és a kosz és a gány és a faltörőkos-riffek ocsmány melegágya lett. 

A Porridge Radio két éve akkora lemezt adott ki, amit a mai napig hallgatok, imádok, megkönnyezek. Itt a folytatás, ami nyilván nem tud egy újabb Every Bad lenni, de nem is akar. Nagyon fasza. 

Érdemben nem tudok róla nyilatkozni, mert most hozta a postás, annyira friss.

De Norbertünk sírni fog, ha meglátja, hogy az új Cave In album hetven perc hosszú.

Nem mestermű, de majdnem - ami azt jelenti, hogy ma ez az e heti évlemeze a lejátszómban. Carpenter Brut az új albumával bebizonyítja, hogy gitárok nélkül (avagy: helyenként háttérbe kevert gitárokkal) is lehet feszes és rokkmetálos súlyú muzsikát alkotni. Szintihullám zenéjének spektruma az ipari őrülettől a nyolcvanas évek rádió-rágógumi popjáig terjedő skálán terpeszkedik el. Ebben olyan nótafák segítenek neki, mint Garm, Greg Puciato, Persha (aki orgánumilag szinte teljesen Sandra negyven évvel ezelőttről), Sylvaine (figyeldoda: megvan az undorgrund kapcsolat!), vagy Johannes Andersson (Tribulation). Zsíros és finom, mint a sült malackaraj - de nem fekszi meg a gyomrod, csak erős dallamtapadást okoz.

Legközelebb élőben:

2022. október 12., Bécs, Arena

2022. október 13., Pozsony, Majestic

 

Alig több, mint egy bő egy évvel az Escape of the Phoenix után

megjelent a vadiúj Evergrey nagylemez. Kicsivel talán még jobb is elődjénél.

Begyűrűzött az új Bloc Party album is, és egy-két hallgatás után frankón tetszik.

 Közel két évvel a The Call Within után beérkezett az új Tigran Hamasyan album.

A Primitive Man zenéje ugyanolyan elborult 2022-ben, mint amilyen korábban volt.

A banda voltaképpen a fémzene pángalaktikus gégepukkasztója.

 

Egy évvel a Delta Kream után a semmiből

hirtelen feltűnt a következő The Black Keys nagylemez.

Nagy formátumú arcok, ha találkoznak és improvizálnak.

Videot még véletlenül sem találtam hozzá - pedig február eleje óta megvan.

Thom Yorke, Jonny Greenwood és Tom Skinner.

Az új Pure Reason nagylemezre csak két évet kellett várni.

Ezt a lemezt még nem volt időm meghallgatni, de majd megmondjátok jól, hogy tegyek-e ilyet. Az viszont továbbra is biztos, hogy Birmingham bandájában az igézően szép Siân Greenaway énekesnő hallatja a hangját. Bandcamp.

Pszicho grunge bandaként gondol magára a londoni Desert Clouds, és annyit tennék még ehhez hozzá, hogy a déli és a sivatagi szelek is érződnek a muzsikájukban. Ennek megfelelően az Alice In Chains, a The Doors, a Pearl Jam és a Stoned Jesus is kihallatszik a nótáikból. A hanganyagba klassz dolog belebújni, mert igazán úgy jönnek ki a szerzemények finomságai. A kiváló album mellett szimpatikus a hozzáállásuk is, miszerint nem szeretnének mainstream sztárokká válni. Igazuk van, mert a lassan nyári melegben bőven elég, ha a Nappal hasat süttetve ezt injektálod a füledbe.

 

Stoner/fuzz rock a brazil Stone House öndefiníciója, és bár az albumot indító Bitter Times tényleg sztónerkedő türürürű-türürürű-pararara típusú dal, közelebb járunk a lényeghez, ha a hatvanas/hetvenes évtizedforduló mentén és némi C.O.C.-s ízeket felhasználó blues/hard rockként próbáljuk körülírni a zenéjüket. A Waterfallban törzsi dobokkal, az Uzumakiban pedig Hendrixes megmozdulásokkal találkozhat a fülelő, és aki ezek hallatán nem rázza ugrálva a fejét az alig harminchárom perces album dalaira, az streameljen inkább egynyári popslágereket!

 

Aki Stöner, velünk tart! Korábbanok.

 

Két évvel a Vision Beyond Horizon után idén januárban megjelent a második Big Scenic Nowhere nagylemez. Szerintem jobban sikerüt az elődjénél. Füleldoda:

 

Fenícse

Nemrég jelent meg Horace Andy sokadik lemeze. Megosztom veletek, mert a tavaszi verőfényben igazán jól esik a dub/roots reggae. A korong producere Adrian Sherwood volt.

Márciusban jelent meg az Acid King tíz évvel ezelőtti Roadburnös koncertjéről készült felvétel.

Demók, remixek, nem szokásos soralbum, talán nem is olyan erős, mint szokott, de rajongóknak kötelező.

Tisztában vagytok mindennel.