A Jade a death doom és a hangulati feketefém segítségével énekli meg, hogy mennyire nehéz az élet Katalóniában, ahol mostanában óriási pókokkal próbálnak folyókat szabályozni a klímaválság megoldása érdekében.

 

A francia industrial metal veteránok, a Treponem Pal egy ideje már kicsit öregfiúkos tempóval jönnek ki a lemezekkel, az előzőre hat évet kellett várni, most viszont bő két év után új anyaggal rukkoltak elő szeptemberben, itt a 12 számos World Citizens, ebbe most nem csempésztek sem dubot, sem B-52s-t; marad a francia akcentus, a masszív groove, a mechanikus ütemek és a ragadós, mérgező hangzásvilág.

Erőteljes visszatérés 46 percben, de azért már messze túl a zenitjükön, a 2023-as Screamersnél első hallgatásra viszont jobb lett.

Ezt pedig küldeném mindenkinek, aki szereti.

 

Az új Coroner nagylemezre csak 32 évet kellett várni.

De a svájci minőség miatt simán megérte.

 

A Fradi-leves módjára a mindent mindennel keverés nagymesterei

megint kiadtak egy kegyetlenül királyos nagylemezt.

 

Aki francia post black metalra vágyik, az ide gyűljön! Főleg akkor, ha nem idegen füleitől a sötét világnézet és az ipari hangzás, valamint a trip hopos beatek kísérletező kedvű vegyítése.

 

Walter Trout a világ egyik legjobb blues gitárosa. Lassan négy évtizede jelennek meg lemezei, és együtt zenélt John Mayalltól kezdve Bo Diddleyn keresztül egészen Joe Bonamassáig. Idei nagylemezén a modern életvitel hétköznapi szorongásait és félelmeit járja körül. Zenéje néhol egészen a hard rockig elmerészkedik, a másik véglet pedig a csilingelő akusztikázás. Így vagy úgy, ez egy kegyetlenül jó korong. Füleldoda:

Négy éve találkoztunk először a svéd In Mourninggal. Hatodik, nemrég megjelent új albumuk muzsikája ugyanúgy a dallamos halálmetál és a post-proggerkedés kitűnő kevercse, mint ahogy elődje is az volt.

 

A flamand Slow Crush alapvetően shoegaze-ban utazik. De a képlet nem ennyire egyszerű: a női énekkel felvértezett négyesfogat a doomgaze és az alternatív metál térfelére is áttéved kicsit. Így már nemcsak egyéni a zenéjük, hanem ellenállhatatlanul húz az albumvégi katarzis felé. Modern shoegaze is alive and well.

 

Adrian Sherwood (as On-U Sound himself) jelen korongjával két, nemrég eltávozott zenésztársának, Mark Stewart énekesnek és Keith LeBlanc dobosnak állít emléket. Teszi mindezt úgy, hogy cseppet sem gyászos hangulatú a The Collapse of Everything, hanem zeneileg a szokásos műfaji sokszínűség van jelen: az alap a dub/reggae, van némi trip hop, de feltűnnek veszett jó fúvosok is. A basszus végig Doug Wimbish (Living Colour) keze munkáját dícséri, emellett Brian Eno vendégeskedik a The Well is Poisonedben, a Speghetti Best Western című dalt pedig akár Ennio Morricone is írhatta volna. Dubbereknek bejövős lesz.

 

A michigani La Dispute első lemeze, a hosszú című Somewhere at the Bottom of the River Between Vega and Altair annak idején hosszú hónapokra beragadt a lejátszómba. Bár eddig még csak kiváló albumaik jelentek meg, most a hatodik korong kapcsán érzem ugyanazt az izgalmat, mint a debütlemeznél. Fülelni muszáj:

 

A főníciai Ba'al istent az egyiptomi Hórusszal azonosították, emellett alakja megjelenik a a héber Bibliában is, ahol Jahve ellenfeleként írták le. A sheffieldi Ba'al muzsikája ennek megfelelően nem toalettpapírral gurigázik: a post-metal az alap, amit hol a dallamos feketefém, hol pedig a bűzös kipárolgásokkal fertőző sludge felé hajlítanak el. Arra biztosan mérget vehetsz, hogy a brit banda dalait nem játssza a Sláger Rádió.

 

Kérem, hogy hallgassanak! Nincs itt semmi látnivaló.

 

Alig két évet kellett várni rá, hogy az Arabrot megtanítson minket a dionüszoszi rítusokra.

 

A borító tükrözi a zenét: pokoli forróság és belassultság, ami közben a torokodat fojtogató üvöltés is bennragad a tüdődben. A Hell olyan bandákkal együtt igyekszik a külső és belső végtelen feltérképezésére, mint az Indian, a Primitive Man vagy a Grief. A lassan őrületbe kergető letargiát pedig a sludge, a doom és a drone hangjaival öntötték dalokba, illetve a segítségükkel alkalmazzák a hallgató idegzetén.

 

Élőben rögzített avant-free-jazz-rock mészárlást bírod?

 

Befutott Marissa Nadler új korongja is,

amelyen hősnőnk egyszál gitárral a kezében énekel.

 

A The Hives-nak is van új lemeze idén.

 

Megkésve bár, de törve nem: itt van az új The Haunted korong. Az a legszebb az egészben, hogy a Songs of Last Resort a legjobb lemezeik egyike lett. Ehune fülelde:

 

Deftones a házban. Mindenki rázza!

Az a jó az online zenekutatásban, hogy előbb-utóbb mindig szembejön egy olyan banda, amelyik az ismert alapanyagokból és bevett fogásokból olyasvalamit kavar ki, amilyen végeredményt még sosem hallottam - ilyen a svájci Arkhaaik második albuma is. Ha létezne olyan, hogy bronzkori metál, akkor az ilyen lenne. Lendületes, feszes, barbár módon koponyarepesztő és vérfröccsentő.

 

Hoppá, most figyelj! Minden fülbe Unleashed kell!

 

Az új Chevelle nagylemez is megérkezett.

A halálmetál kedvelőinek. CFB.

 

Kicsit régebben, 2021-ben találkoztunk utoljára az amerikai Borrachoval. Azóta volt '23-ban is egy korongjuk, az eleddig poszttalan Blurring the Lines of Reality, és most itt van az új albumuk. Lehet hallgatózni:

 

Megérkezett az új Sinsaenum nagylemez. A Csihar Attila és Sean Zatorsky által vezetett extrém metál szupercsapat királyos dalokat hozott össze a harmadik hanganyagra. Feketés halált kedvelők, szevasztok!

A folyton változó nevű Osees ismét nagyot alkotott. Az Abominationnel valószínűleg találkozni fogunk a 2025-ös év végi listákon.

 

Sosem rajongtam a folk metálért, és valójában az Apocalypse Orchestra sem sorolható ebbe az alstílusba. Ez a svéd banda valahogy mégis elérte azt, hogy középkori(as)ra hangszerelt doom metált nyomjon úgy, hogy még az én finnyás fülemnek is tetszetős legyen. Szóval egy próbafülelést szerintem mindenképpen megérdemelnek.

 

 E heti sivatagi rocker bandánk a Blue Heron. Az arcok biztosan komálják a Sleepet és a Kyusst, de muzsikájukból kihallható némi Dirt-időszakbeli Alice In Chains is. Úgyhogy: mindent tudsz. Szálljon messzire a basszusgitár mélyből búgó, homokdűnéket megmozgató hangja!

 

A francia Ash Twin Project hölgy hangszobrásszal az élén proggerkedő, dallamos post-metalt játszik. Amivel persze képesek átcsúszni a post-rock térfelére is, ezt viszont nem zavaróan teszik. Szövegeik költőiek és összetettek, és bár a metálzene nem pont erről szól, azért érdemes őket tanulmányozni. Bemutatkozó albumnak a Tales nagyon is frankó.

 

Öt év után megérkezett az új Pharaoh Overlord nagylemez. Krautikus, robotikus, avantgardicus. Gitáron közreműködik: Aaron Turner. Csekira:

 

A Witch Zambia szülötte, és bő fél évszázad alatt a Sogolo a kilencedik nagylemezük. Muzsikájukban keveredik egymással a helyi ún. zamrock, az afrikai funk és némi savas rock is. Önmagában is megállja a helyét fülelnivalóként, de egyúttal nyár esti zenés mulatságok aláfestéséhez is remek.

 

A norvég Kryptograf harmadszor a vendégünk a blogon.

 

A birminghami Margarita Witch Cult ködös, misztikus és doom-os, de egyúttal tükörbenevetős önkifigurázós pszichedelikus proto-sztóner metáljával kellemes szórakozást kínál a trió muzsikáját fülelőknek.

 

A szintén brit King Witch énekesnős doom metált játszik, Laura Donnely orgánumából én kihallom nemcsak Janis Joplint, de Ann Wilsont (Heart) és kicsit Chris Cornellt is. A zene alapból Sabbathista, de van benne némi Candlemass-esség is.

 

Robin Trower blues rock gitáros, aki hajdanában a hatvanas évek második felében a Procol Harum-ban nyűtte a hathúrost. 1973 óta ad ki szólólemezeket, melyek sorában legújabb munkája a frankón sikerült Come and Find Me. Semmi bonyolítás, inkább az érzés, mintsem a technikázás a jellemző a dalaira.

 

A brit Wytch Hazel a hetvenes évek nagyívű amerikai hard rockját és proto-metálját, valamint a nyolcvanas évek kemény fémének brit újhullámát alapul véve alkotta meg ötödik nagylemezét. A Lamentations elkerüli a retróságot, de felpörgeti a bő negyven évvel ezelőtti rokkmetál életérzést. Nagy jóság:

 

A Vourukasha egy erős, a tavalyi posztok közül kimaradt album. Pedig szeretjük a norvég Bismarckot, ráadásul ez a nagylemez szerintem jobban sikerült, mint elődje, a 2020-as Oneiromancer. And sludge doom for all!

 

Ez egy nagyon frankó koncertfelvétel. Másrészt mai hír volt, hogy hamarosan lesz új NIN kislemez, ami örvendetes dolog. Hallgatózni tessenek: 26 dal, pár perc híján 2 órányi fülelnivalóval.

A Causa Sui legújabb dalcsokra is megérkezett.