"I wanna rock you, baby..."

"Kegyetlen évek jönnek..." - Thrash Metal 1991

2016. június 29. 17:45 - norberthellacopter

befunky_collage_1.jpg

Nagy újdonságot nem mondok senkinek azzal, hogy a cséplőfém uralkodása '91-re bebukott, a srácok körében már teljes mértékben a rothadó béltenger szagolgatása volt a menő, a thrash pedig idejétmúlt lett. Persze, rengeteg thrash lemez jelent még meg, de hatásuk, jelentőségük azon a pár klasszikussá érett lemezen kívül - Arise, Mental Vortex, stb - már csekély volt, a death metalban történtek már az igazán nagy dolgok. Ennek ellenére, természetesen sok anyag van itt a posztban az ötvenöt lemez közt, amit érdemes meghallgatni (és illik ismerni), meg van olyan is, ami nem véletlenül végezte fémhulladékként a cséplőgyárban...

Abomination - Tragedy Strikes

7858.jpg

Paul Speckmann nagyon be volt sózva ezidőtájt, a Masterrel és ezzel a zenekarral is kiadott lemezt ebben az évben (és az előzőben is), bár a négy lemez közül szerintem ez a leggyengébb. Az első két Mastert viszont ajánlom mindenkinek!

Accuser - Double Talk

3832.jpg

Nem épp az NSZK thrash csúcsát képviselte ez a '86-ban alapított észak-rajna-vesztfáliai zenekar, különösebben nem is értem hogy mi indokolta a lemez 7-8 perces dalokkal való telepakolását, inkább csak annak ajánlanám, aki mindent hallani akar. Harmadik lemezük volt ez, azonban a halálmetál hullám ellenére sem álltak le, ezt követte még három, majd hosszú szünet után csak 2010-ben adtak ki újra anyagot. Igaz, ebben az évtizedben már négy LP-t is kijött, de ezekkel is megmaradtak erősen másodvonalnak.

Amnesia - Unknown Entity

6519.jpg

Lesz a posztban egy csomó egylemezes zenekar, ez az angol csapat is ezt a tábort erősíti. Dallamos(abb), kissé Megadeth ízű cséplés, eléggé elfeledett lemez ez is.

Anacrusis - Manic Impressions

mi0000746675.jpg

A kultikus st. louis-i techno thrash banda egyre progresszívebb irányba fordult, talán ez volt a legismertebb lemezük, amin már második dalként eldurrantanak egy New Model Army feldolgozást - készült is hozzá egy videóklipp. Egyébként a kiváló Vektorra (akikre így a harmadik lemezüknél végre kezdenek kicsit szélesebb körben is felfigyelni) is hatással voltak, elég nagy valószínűséggel.

A.R.G. - One World Without The End

arg-2.jpg

Az Ancient Rotten Graveguards egy finn (death)thrash zenekar volt, a '89-es Entrance után ez az egy Neil Young feldolgozást is magában rejtő anyag volt a második nagylemezük. Több aztán nem is jött ki nekik, egészen tavalyig, ami állítólag szintén nem rossz, én nem futottam össze vele.

Asphyxia - Exit: Reality

r-3251117-1371729650-5345_jpeg.jpg

Egylemezes belga thrash brigád, hallgatható, közepes lemez, sok érdekességet nem tudok mondani róluk, max annyit, hogy valamikor a zenekar tagja volt az a Christian Olde Wolbers is, aki később a Fear Factoryban lett ismert. 

Assorted Heap - The Experience of Horror

assorted-heap-the-experience-of-horror-re-release-cd.jpg

Ez az alsó-szászországi csapat a legdurvább, Demolition Hammer keménységú thrashben intézte, jócskán merítve a death metalból is. Ez volt az első nagylemezük, majd egy évvel később  kijött még egy, ami után még abban az évben fel is oszlottak.

Attitude Adjustment - Out of Hand

out_lp_400.JPG

Pár embernek onnan lehet ismerős ennek a bay area crossover zenekarnak a neve, hogy az első (és legjobb) Machine Head lemezt feldoboló Chris Kontos eredetileg itt játszott, de a debütáló American Paranoia miatt saját jogán is illik ismerni a zenekart, nem véletlenül dolgozott fel arról a lemezről még a Napalm Death is. Ez a Taxisofőr intróval induló anyag volt akkor az utolsó anyaguk, még ebben az évben fel is oszlottak, viszont 2011-ben kijött egy visszatérő lemez, meg idén egy új LP, de már Kontos nélkül.

Attomica - Disturbing the Noise

attomica-disturbing-the-noise_iz3xvzxxpz1xfz4714373-58300781855-1_jpgxsz4714373xim.jpg

Nekünk Atomicunk volt Miskolcról Szilágyi Tomival, a braziloknak meg Attomicájuk. Még '85-ben alakultak, ez volt a harmadik lemezük, és ajánlanám mindenkinek, aki szereti, ha egy zenekar nagyon siet a buszhoz. Igazi nyakrecsegtető ultrathrash anyag, kőkemény cséplés, amit már az is jól jelez, hogy mindössze fél óra az egész. Ahogy az egyik dal mondja, Erőszak és terror.

Cerebral Fix - Bastards

cerebral-fix-bastards-459292.jpg

A tavalyi thrash posztban már bemutattam ezt a birminghami zenekartez volt a sorban a harmadik lemezük, és a második, amit a Roadrunner adott ki. Az LP verzión nem, a cédén viszont szerepel egy GBH és egy The Damned feldolgozás is, aminek az az érdekessége, hogy a The Damned Smash it Upját az a Blaze Bayley énekelte fel, akit a Maiden tábor azóta is előszeretettel köp.

Coroner - Mental Vortex

91_mental_vortex.jpg

A Celtic Frost teknikai személyzetéből kinőtt Coroner (első demójukat Tom G. Warrior énekelte fel!) abszolút kultikus zenekar, minden magára valamicskét adó metálosnak illik ismerni a lemezeiket. Amik közül ez már a negyedik volt a sorban, és  azonnal felismerhető, önálló arculattal rendelkeztek, ami nagyban köszönhető Tommy T. Baron gitárjátékának. A lemezt Berlinben vették fel, a keverés azonban a Morrisoundban készült, és még egy Beatles feldolgozás is van a lemez végén. A kilencvenes évek közepén ők is feloszlottak, de pár éve újra mocorognak, nyáron ha minden jól megy, élőben is sikerül elkapnom majd őket, alig várom.

The Crucified - The Pillars of Humanity

76330.jpg

Kaliforniai keresztény crossover thrash zenekar, még '84-ben alakultak Fresnóban, ez volt a második - és utolsó - nagylemezük. Az előző évtized végén újjáalakultak, de nagy mozgás nincs körülöttük.

Cyclone Temple - I Hate Therefore I Am

1991_i_hate_therefore_i_am_2.jpg

Na, ez az egyik olyan thrash lemez '91-ből, amit mindenkinek hallania kellene, mégis csak nagyon kevesen emlékeznek rá. Még Gene Hoglan is azt válaszolta egyszer a minden idők három legjobb albuma kérdésre, hogy ez az egyik. Ha ezt azért még én is túlzásnak tartom, mindenképp káprázatos cucc. A felállás gyakorlatilag megegyezik a szintén kultikus chicagói Znöwhite utolsó felállásával, annak feloszlása után jött létre a zenekar. Ahogy a nyitó Why-ban az őrületes riffre rájön a dallamos ének, azonnal beszarsz. Döbbenetes amit a két gitáros összeriffelt, valószínűleg rengeteget forgatták pubertáskorban az ágy alá rejtett Penthouse-okat, mert olyan laza a csuklójuk, mint a gyerekkori Csepel tacskó biciklimen a lánc. Ha van lemez amire tökéletesen ráillik az elfeledett gyöngyszem jelző, akkor ez az.

Dark Angel - Time Does Not Heal

545.jpg

Ahogy a promószöveg mondta: "9 songs, 67 minutes, 246 riffs!". Ez volt a legendás los angelesi thrash csapat utolsó lemeze, egy évvel később feloszlottak. A Terry Date producelte anyag hossza, és témahalmozása miatt nem egy könnyen emészthető strandmosh lemez, de megéri rászánni az időt. Pár éve megint aktívak, Hoglan szerint állítólag készül egy új lemez, de azt már azóta igérgetik, hogy nem igazán hiszek benne, de lehet ez nem is túl nagy baj, nekem az bőven elég lenne, ha sikerülne élőben elcsípni egyszer őket.

Dead Serious - It's A Nice Day

78173.jpg

Belga egylemezes, vicceskedő szövegekkel kísért crossoverthrash, '93-ban miután a dobosuk motorbalesetben elhunyt, a többi tag (az énekes nélkül) Die Sinner Die néven indított zenekart, de azzal még annyira sem jutottak mint ezzel.

Deliverance - What A Joke

deliverance-what_a_joke-frontal.jpg

Ez a los angelesi keresztény thrash csapat '89-95 között minden évben adott ki lemezt, ez volt a harmadik. Ahogy a címe mutatja, az anyag tele van rakva ilyen rövid, viccesnek szánt akármikkel, túl nagy szükség nem volt rájuk, ahogy igazából a Sabbath After Foreverjére sem, a Csendes Éj (nem vicc!!!) metálverziójára meg aztán pláne nem...a "rendes" cséplődalok viszont nem rosszak.

Devastation - Idolatry

91_idolatry.jpg

Ez a texasi (Corpus Christi) zenekar is abszolút alulértékelt. Intenzív thrash, durvaságban simán odapakolható az Arise mellé, death metalosan kemény riffágyúzással, ami nem véletlen, az egyik gitáros a  Rotting Christban is érdekelt volt, a lemezt pedig a Morrisoundban vették fel Scott Burnsszel. Ez a sorban a harmadik lemezük volt egyben az utolsó is, a halálmetál szökőkút elsöpörte őket is a lemez után még ebben az évben. Melegen ajánlott az összeismerkedés vele.

Dover Trench - Exhibition of Speed

1367155349_73059.jpg

Teljesen underground thrash Arizonából, egyetlen nagylemezzel. Ahogy a címe is mutatja, nem egy lassú anyag, és nem a dallamosabb végén fogták meg a műfajt, de azért nem ostromolták a cséplőcsúcsokat...

Eudoxis - Open Fire

37716.jpg

Ennek a kanadai zenekarnak az elég felejthető egyetlen nagylemezét most azért rakom csak be ide, hogy meg tudjam mutatni a Metal Fix című dalhoz készült frenetikus videójukat. Mondjuk ez a dal nem is ezen az anyagon van, hanem még egy '86-os kislemez B oldala, és persze '91-ben már rég nem ilyen eszementül néztek ki, de figyeld a félméteres szögekkel kivert dobfelszerelést!

"Air guitar in hand, the floor becomes your stage, movin' like a mad man, an animal in rage!"

Evildead - The Underworld

1991_the_underworld-byfata_2.jpg

Ezt a los angelesi hispán thrash zenekart akkor alapította meg Juan Garcia, amikor az Agent Steel feloszlott, ez az Ed Repka borítós, Dead by Dawn (gyk. Evil Dead II) intrós anyag volt a második, és utolsó nagylemezük. Az elsőt szokás a jobbnak tartani, de én ezt is szeretem, sokat hallgattam olyan '93 körül, a 90 perces kazetta A oldalára a Horrorscope volt felvéve, a B-re pedig ez. Érdekeség, hogy van a lemezen egy Scorpions feldolgozás is, a Taken by Force-ról (de jó lemez az) a He's a Woman - She's a Man.

Forced Entry - As Above, So Below

30518.jpg

Kétlemezes seattle-i thrash trió, az őrükt cséplés nem volt túl jellemző rájuk, inkább a tördelt középtempőkban érezték jól magukat. Eléggé beleálltak a földbe, ez a lemez után túl sokat nem is lehetett hallani már róluk.

Heathen - Victims of Deception

1412.jpg

Ezt a lemezt, és ezt a bay area zenekart is sokkal több embernek kellene ismernie. Alapító gitárosuk az a Lee Altus, aki jó ideje az Exodusban vereti, így gondolhatod, gitárfronton nem egy unalmas lemez. Meg amúgysem, eléggé rámentek a vátozatosságra, van itt nyolcperces thrashbombától a power balladán át heroikus hősmetálig minden. '93-ban feloszlottak, majd 2010-ben egy olyan bődületes visszatérést produkáltak, ami talán még ennél a lemeznél is jobb lett, de legalább egyenértékű ezzel. Nagyon érdemes mindhárom nagylemezükre rámenni.

Hexenhaus - Awakening

4940.jpg

Dallamos, teknikás heavy-thrash svédországból, ezen harmadik nagylemez után nevet váltottak Memento Morira, énekesnek (állandó kavarás volt náluk ezen a poszton) bevették a legendás Messiah Marcolint, a zene pedig eltolódott az epikus power/doom felé. Négy nagylemez után '97-ben visszavedlettek Hexenhausszá, hogy egy új album után fel is oszoljanak még ugyanabban az évben. Mike Wead gitáros később egyébként vagy öt Mercyful Fate / King Diamond lemezen játszott.

Hexx - Morbid Reality

278_hexxmorbidrealitylp_bg.jpg

Ennek a san fransiscoi bandának már '84-ben volt lemeze, persze akkor még jóval könnyedebb US power/speedben utaztak, ez a harmadik, és egyben utolsó LP már smirglidurva deaththrash volt.

Holy Moses - Terminal Terror

5242.jpg

Az ekkor még házaspárként üzemelő Classen páros vezette ős-thrash (előbb alakultak mint a Sodom vagy a Destruction!) Holy Moses ötödik nagylemeze, Andy Classen nagyon rajta volt ekkor a death metalon, ez érződik is valamennyire, Sabina hangja is ultradurva. Atomic Steif miután lelépett a Living Deathből itt kötött ki, majd ez az egy lemez feldobolása után kb egy évvel át is vágtatott Angyalszaggató Tomiékhoz.

Impact - Take the Pain

61mjr9pfzfl.jpg

Teljesen underground US thrash, a wisconsini bandának ez volt az egyelten lemeze, aminek anyaga úgy állt össze, hogy '89-es Errosion of Will demó öt dalához '91-ben felvettek még hat számot. A borító leírhatatlan, és megfejthetetlen.

Intruder - Psycho Savant

3e862ec4647e033cd18b54de49f7bfd3.jpg

Ez a nashville-i csapat is azoknak a thrash bandáknak a sorát gyarapítja, akiknek betette az ólajtót a '91-es év (és a death metal). A lemezt a metál színtéren legendásnak nyugodtan mondható Bill Metoyer / Eddy Schreyer párossal vették fel, és hiába volt jó az anyag, túl sokra nem jutottak vele, picsán is rúgta őket a Metal Blade gyorsan, ők meg úgy döntöttek hogy be is fejezik a dolgot.

Invocator - Excursion Demise

invocator_excursion_demise_enl.jpg

Ez a '86-87 körül apalpított dán teknikás thrash csapat három demó után akkorra jutott el első nagylemezéhez, amikorra a cséplőhullám nagyjából le is futott. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a lemez rossz lenne, sőt. Mivel a lemez a Black Marknál jött ki, nem meglepő, hogy Quorthon apja, "Boss" Forsberg volt a producer (övé a kiadó).

Korzus - Mass Illusion

album7626.jpg

'83 óta létező brazil thrash csapat, ez a már a lemez címében is a Seput idéző anyag volt a második nagylemezük. Azóta mindössze négy nagylemezük jött ki, a legutóbbi tavalyelőtt.

Laaz Rockit -  Nothing Sacred

400x400_9.jpg

Az oaklandi Laaz Rockit ekkorra már régesrég maga mögött hagyta a korai, hagyományosabb metal vonalat, ez az ötödik nagylemezük is egy kiváló, színtiszta Bay Area cséplés, aztán a death metal belefingott az ő levesükbe is, '92-ben feladták a zenekart. 2008-ban visszatértek egy lemezzel, amiből most így semmire nem emlékszem hogy milyen volt. lehet nem véletlen...

LawShed - Let Us Not Talk Falsely

14098406.jpg

Két lemezt adott ki gyorsba a kilencvenes évek elején ez a tokiói négyes, majd '92-ben fel is oszlottak, Satohi Takeda királyul tolja hamiskás hangján a japgolt...

Living Death - Killing in Action

1991_killing_in_action_2.jpg

Észak-Rajna-Vesztfália ős-speed metal harcosai alaposan megfogyatkoztak a '89-es lemezük után, Atomic Steif mellett két alapember, Frank Fricke gitáros, és sajnos Totó Bergmann énekes is lelécelt, a többiek új tagokkal összerakták még ezt a lemezt, majd berakták a kapukulcsot a postaládába. Hozzám hasonló megrögzött NSZK fanoknak azért ajánlanám, de csináltak ennél jóval erősebb lemez(eket).

Living Sacrifice - Living Sacrifice

11_01_14_200cf48-c5df7.jpg

Keró thrashnek indult arkansasi banda, majd szép lassan átnyargaltak death metalba, majd modern groove metálba, aztán metalcore-ba, meg nem tudom még mire. Önmagában nézve a lemezt nem rossz thrash anyag amúgy.

Leeway - Desperate Measures

leeway_desperate_measures.jpeg

Nem hiszem hogy túl sok embernek mond valamit ennek a kultikus new yorki crossover csapatnak a neve,  pedig mennyire király zenekar volt. Úgyhogy ha soha nem hallottál még róluk, töltsed is le, meg gyűjtsd be mellé a '89-es első lemezüket, a Born to Expire-t is, az még ennél is jobb.

Megace - Human Errors

3126f.jpg

Progos, komplex thrash Hamburgból, olyan női énekkel, amin tízből nyolc embernél valószínűleg elcsúszik a lemez, de pont ez adja a különlegességét. Ez volt a debütlemezük, majd hosszú csend után '99-ben megjelentettek még egyet, majd 2002-ben nevet váltottak Step Into Liquidre, de azzal a zenekarral is csak egy nagylemezük jelent meg.

Meshuggah - Contradictions Collapse

meshuggah-contradictions.jpg

Meshuggah-ék már debütáló nagylemezükön is egész másban gondolkodtak mint az akkori thrash csapatok jelentős része, a későbbi védjegyszerű dolgaik már itt is megtalálhatóak. Ezzel most a zenekar rajongóinak 98%-a nem fog egyetérteni, de számomra a Destroy lemezzel karöltve a mai napig ez a zenekar csúcsa. Azt viszont, hogy az összes mai dzsentbohóc nekik tulajdonítható, nem köszönöm meg nekik...

Mordred - In This Life

4664.jpg

A bay area Mordred a thrash demói után már a '98-es első lemezén is bőszen kísérletezett a funk elemek thrashbe olvasztásával (Super Freak feldolgozás!), de ezen a második lemezen már tényleg csak érintőlegesen kapcsolódtak a csépléshez, amit az is jól jelez, hogy az első lemezen még csak pár számban vendégként jelen lévő DJ Pause teljes értékű tag lett. Sokkal közelebb álltak itt már a Faitn No More / Red Hot Chili / Living Colour féle zenekarokhoz, mint mondjuk a Testamenthez. Abszolút egyéni színfolt voltak, az első lemez akkora kult, hogy van egy barátom, akinek a borítója a karjára van tetoválva.

Mortal Sin - Every Dog has it's Day

every2bdog2bhas2bit27s2bday2b28229.jpg

A Mortal Sin Ausztrália egyik legelső thrash zenekara volt, és valószínűleg a legismertebb is. Debütlemezüket, a Mayhemic Destructiont kultikus tisztelet övezi a nyolcvanas évek metáljának rajongói közt, ezt a lemezt viszont már sokan köpik, fel is oszlottak nem sokkal utána.

Nuclear Assault - Out of Order

525.jpg

A negyedik nagylemeze volt ez a new yorki csapatnak, kicsit lesajnált lemez, de szerintem egyáltalán nem rossz, mégha a legendás crossover alapvetés Game Over szintjéhez messze nem is ér fel, természetesen. A lemez végét viszont kegyetlenül elbaszták, az instrumentális Save the Planet hat és fél percét az ócska gitár- és szintiszólókkal nem nagyon tudom értelmezni, és a Sweet Ballroom Blitzének feldolgozására is körülbelül annyi szükség volt, mint alaszkai kisfiúnak egy strandlabdára januárban. Dan Lilker egy évvel később le is lépett hogy az ekkor már beindult Brutal Truthra koncentráljon, majd a '93-as, gyalázatos Something Wicked után Conellyék is befejezték a zenekar első körét.

Overkill - Horrorscope

horrorscope.jpg

Blitzék ezzel a lemezzel léptek át a kilencvenes évekbe, és ez volt az első, ami Bobby Gustafson nélkül készült, akinek helyére azonnal két gitárost is bevettek. A Terry Date producerrel készült anyag ha nem is annyira jó mint a Feel the Fire vagy a Taking Over, mindenkébb a jobban sikerült 'kill lemezek közé tartozik, sőt, szerintem az egész kilencvenes évekből ez a legjobb anyaguk.

Panic - Epidemic

panic-epidemic.jpg

Ez is egy jobb sorsra érdemes lemez, nem hiszem hogy sokan emlékeznének rá. A seattle-i zenekar első nagylemezének az Exodus legendás H-Teamje volt a producere (Gary Holt és Rick Hunolt is elereszt egy-két vendégszólót, de a KISS feldolgozásban még Zetro Souza is hallható, a Metal Blade adta ki, de a hörgéstengerben persze messzire már nem juthattak. Jóféle, Overkill / Exodus / Anthrax hatású US thrash amúgy.

Poltergeist - Behind My Mask

91_behind_the_mask.jpg

Svájci heavy/thrash zenekar, ez volt a második nagylemezük, amire azért nem lehet ráfogni, hogy feltétlen hallania kell mindenkinek, de szerintem hallgatható anyag. '94-ben feloszlottak, majd pár tag elkezdte az akkori korszellemnek megfelelő modern, groove metálos Gurdot, hát, az sem volt egy világrengető dolog...

Razor - Open Hostility

razor_open_hostility_2015_enl.jpg

Kanada kultikus speedthrasherei rendkívül aktívak voltak a '85-ös első lemeztől a '92-ig, első feloszlásukig tartó időszakban, ez már a hetedik nagylemezük volt. A dobos Rob Mills balesete miatt a lemezt egyébként dobgéppel vették fel, amit a főnök Dave Carlo programozott.

Rigor Mortis - Rigor Mortis vs. the Earth

91_rigor_mortis_vs_the_earth.jpg

A dallaszi Rigor Mortis (nem összekeverendő az Immolation előd Rigor Mortisszal!) még '83-ban alakult, tagjai közt azzal a Mike Scacciával, akit leginkább a Minsitryből ismer(t)ünk. Érdekes meghallgatni ezt, melléje meg a Psalm 69 lemezt, egy-két hónap eltéréssel jött ki. Az egy Ramones feldolgozást is rejtő Hullamereveség a Föld nevű bolygó ellen a második lemezük volt, be is adták a kulcsot még abban az évben a lemez után, egy felejthető visszatérő lemezük volt tavalyelőtt, amit még 2012-ben, Scaccia halála előtt vettek fel.

Rumble Militia - Stop Violence and Madness

29008.jpg

Többeket ismerek én is, akik kifejezetten szeretik ezt a brémai crossover brigádot, szerintem azonban borzasztóan középszerűek voltak. Persze, vannak jó tételek a lemezen, de a bajor sörpunk dalokért még nyakleves is járna... Ez volt egyébként a harmadik nagylemezük, és ez a legismertebb. A lemezt a Morrisoundban vették fel, a csordavokálokban ennek köszönhetően olyan nevek vannak mint Tom Morris(!), Scott Burns(!!), Colin Richardson(!!!), és a teljes Massacre tagság.

Sabbat - Envenom

envenom_sabbat.jpg

A még '83-ban, szimplán Evil néven alapított, megszámlálhatatlanul sok kiadvánnyal rendelkező (de tényleg, szerintem simán száz felett van a sok EP, split, kompiláció, de nagylemezből is van vagy tíz) kultikus japán blackthrash trió első nagylemeze. Igazi kutyaütők, embertelen az a nyivákolás, amit Gezolucifer Masaki Tachiék bemutatnak a King of Hellben, vagy az Evilerben.

Sabbat - Mourning Has Broken

500.jpg

A japán Sabbat mellett az angol Sabbat is adott ki lemezt ebben az évben, gitárosuk az az Andy Sneap volt, aki később fullmenő metálproducer lett. Történt egy énekesváltás is, az első két lemezt feléneklő Martin Walkyier (a folkmetálos Skycladből) helyére egy Richie Desmond nevű arc érkezett, de maga a zene is alaposan megváltozott, alaposan megritkultak a cséplőrészek, inkább volt ez már heavy metal némi thrashes elemekkel. Igazság szerint kicsit megfáradt ízű lemez, fel is oszlottak nem sokkal a kiadása után.

Sacrifice - Soldiers of Misfortune

soldiers_of_misfortune.jpg

Kultikus kanadai thrash csapat, '83-as megalakulásuk után ez volt a harmadik nagylemezük, majd a negyedik után '93-ban feloszlottak, 2009-ben meg visszatértek az ötödikkel. Persze a nagy death metal lázban nagy port már nem kavart, de attól még ez egy király zenekar, és ez egy király lemez.

Sacrosanct - Recesses for the Depraved

1035x1035-sacrosanct-1800-1399993229.jpg

A gyönyörű Gigerbe (amit még '77-ben alkotott) csomagolt anyag a teknikás, progos thrasht nyomó holland zenekar második nagylemezét rejti, a harmadik után '93-ban feloszlottak. Az alapító Randy Meinhard gitáros mellett, aki korábban a Pestilence tagja is volt, egy másik holland halálmetál nagyágyú ex-tagja is szerepel a lemezen, Christian Colli a legendás Asphyx demót, az Enter the Domaint hörögte (és basszusozta) fel.

Sepultura - Arise

400x400_8.jpg

Sokak szerint az utolsó igazán jó Sepultura lemez, amivel mondjuk én nem értek egyet, de tény, hogy ez a klasszikus éra utolsó lemeze, a Káosszal már ugye egész máshol jártak, bár pár dolog óvatosabban már itt is felbukkant, amikre később aztán ráerősítettek (meg amikből pár dolgot később túlzásba is vittek). Személy szerint én a Beneath the Remains-re esküszöm, de azért ez a lemez is hogy indít már az Arise / Dead Embryonic Cells / Desperate Cry hármassal. A Morrisoundos, Scott Burns hangzás tökéletes, el is adtak egy vagont belőle, igazából vitán felül ez A '91-es Thrash Metal Klasszikus.

Seventh Angel - The Lament for the Weary

0------am-61i2hyjtqll_ss400.jpg

Az angol keresztény thrash csapat második, és (akkor, 2009-ben volt egy visszatérő) egyben utolsó lemeze, nem sokkal később parkolópályára tették a zenekart. Nem egy esztelenül végigcsépelt anyag, rengeteg az atmoszférikus, doomos betét, az egész lemeznek vab egy melankólikus hangulata, ami valószínűleg a koncepcióból adódik. Egy gyermekkori traumái miatt súlyos depresszióban szenvedő, öngyilkossági gondolatokkal terhelt férfi a halálos ágyán megtalálja a hitet, ebből azért látszik, hogy itt nincs véreső, és nukleáris tél...

Slaughter House - Face Reality

91_face_reality.jpg

Metal Blade kiadós New Jersey thrash, két lemezt adtak ki a kilencvenes évek legelején. Egy unalmas délutánon ha az embernek nincs jobb dolga el lehet hallgatni, de messze nem kihagyhatatlan.

Terrahsphere - Third in Order of the Sun

fthird_in_occ8fd1f88cb139e1261e8a.jpg

Pár technothrasheren kívül nem hiszem hogy sokan emlékeznének ennek a new hampshire-i progthrash zenekarnak az egyetlen nagylemezére, mondjuk nem is egy könnyű hallgatnivaló a komplex témáknak, és a teljesen elvetemült éneknek köszönhetően, ami pár embernél biztos lecsapta/ja a relét.

Tourniquet - Psycho Surgery

mi0002028767.jpg

A los angelesi keresztény csapat második lemezére előtérbe kerültek a thrashes megoldások a hagyományosabban metálos első lemezhez képest, bár azért ez sem egy Dark Angeles cséplőhadjárat, még egy szkreccselős, Anthrax ihletésű reppmetál dal is van a lemez közepén. A lemezt Bill Metoyer producelte, akinek ez a név nem mond semmit, az nem igazi metálos. Bár mindig alulértékeltek voltak, Ted Kirkpatrick a mai napig viszi a zenekart, az utolsó lemezük tavalyelőtt jött ki, egy vagon vendéggel, Bruce Franklintől Doug Pinnickig.

Toxin - Misanthropy

c637db59207b59da6ee22b72c2ecf120.jpg

Nem mondhatni, hogy szárnyalt a teuton thrash ebben az évben, ennek a kasseli zenekarnak is ez volt az első, és utolsó nagylemeze. Nyilván nincs nagy megfejtés, de hallgatható cucc, és szerencsére az énekes is rendes NSZK akcentussal veri az angolt.

Vengeance  Rising - Destruction Comes

vengeance-destruction_400sq.jpg

Los angelesi keresztény thrash ördögkönnyfakasztó énekkel, a tavalyi posztban bemutatott második lemezük után a gyenge eladások miatt szétszéledt a brigád, így az egyedül maradt Roger Martinez pár vendégzenésszel vette fel a lemezt, majd hátat is fordított a nagy hitnek. Ettől a mániákus klipptől mindig jókedvem lesz, óriási:

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csakbennhajogerendazatto.blog.hu/api/trackback/id/tr48736154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lófasz! 2016.06.30. 13:08:23

Sziasztok srácok, a Terrahsphere kép mögött a Slaughter House lemez van, cseréljétek, légyszi, kikúrtul le akarom szedni, mert nagyon tetszik. Előre is köszönöm.

norberthellacopter 2016.06.30. 15:57:52

@Lófasz!: Kicseréltem, tök király hogy van aki egy ilyen totál elfelejtett lemezre is rámar, ezek szerint lehet tényleg nem volt felesleges megcsinálni a posztot :D

Figy L M 1 ideYEeeah 2016.06.30. 20:13:52

@norberthellacopter: Abszolút nem volt felesleges. Van itt néhány zenekar akikről sajnos még nem is hallottam. Ez a poszt arra, jó hogy felnyissa a szemem. :)

Lófasz! 2016.06.30. 21:37:25

@noberthellacopter: nagyonköszi, aúristen is megáld érte. Még zsír, hogy nem felesleges! Minden ilyen megaposztnál legalább 6-7 olyan banda van, amelyikről még csak nem is hallottam, pedig nem tegnap óta hallgatok metalt. Király a blog, még a freeblog alatt szoktam ide kb 5 éve, rendszeresen benézek, ritkán be is ugatok, nem tudnám megmondani, mennyi király zenét szedtem már le innen, nem csak metalt. Köszi, még egyszer.

Huszas71 2016.07.02. 01:07:14

Fasza poszt,bevallom bőven tudtál újat mondani, a Brazil Attomica király!

rfbagoly 2016.07.07. 01:31:36

Na felesleges, az mondjuk olyannyira nem volt, hogy most külön kérlek, egy darabig várj az 1986-tal (ha ugyan nem volt már vmikor, de sztem nem), mert ezt még fel kell dolgozni.
Mondom, ismétlem, naggggyon király posztok ezek, és hétszentség, hogy nem csak az obskúrus lemezek aranyásóinak. Újfent respekt, köszönöm én is.

norberthellacopter 2016.07.07. 16:56:03

@rfbagoly: Én köszönöm, '86 még nem volt de tervbe van véve, de előtte még egy másik projektbe akarom belevágni magam :)