Az én egyik kedvenc Wipers előtt hódoló bandám a Sedatives, akik olyan 6-7 évvel ezelőtt tündöklő üstökösként emelkedtek ki még az amúgy rendkívül erős hasonszőrű felhozatalból is. Nem tudom mi lehet a titkuk, mitől tudok ennyire lelkesedni értük, talán a kriptahangulat és a melankólia tökéletes aránya, talán az a nagyon erős dalszerzői véna, ami még minimalizmusuk ellenére is megmutatja magát, vagy csak az, hogy olyan dolgot értek el nálam, amire a Murder City Devils óta nem volt példa: újra beleszerettem az orgonába. Igen, tagadhatatlanul ez adja meg zenéjük egyedi ízét és hangulatát, persze nyilván enélkül is a legjobbak közé tartoznának ezzel a lüktető, kicsit gothic beütésű, kicsit power popos, nagyon posztpunkos stílusukkal, amelyben nyoma sincs enerváltságnak, de még egy másodpercnyi üresjáratnak sem. Minden daluk telitalálat, nagyon szeretem őket, de még ebből a tökéletes életműből is kimagaslik a Cannot Calm Down, soha nem fog kitörlődni az agyamból az a kezdés és az a refrén.