"I wanna rock you, baby..."

The Vandals

2013. augusztus 16. 13:28 - jószívvel.

A punk infantilis, szarkasztikus, cinikus - és sokszor parodisztikus - tökhülye pápái. Mintha a Descendents tahó, vérfertőző, paraszt unokatesója lenne. Az együttes történetét olyan sok tagcsere és kiadói-szerzői jogi baszakodás tarkítja, hogy abba belemenni büntetendő tett lenne, épp ezért maradjunk annyiban, hogy a The Vandals az előzőekből kifolyólag színes munkássággal rendelkezik - de erről beljebb, pár mondatban. Amit szem előtt kell tartani, az a következetesen megtartott zseniális pöcsmutogató gúny- és poén-centrikusság, ami rockalapú, játékos és könnyed punkjuk aláírásává vált. Ha rajtuk keresztül nézzük az Államok '80-as évekbeli punk/hardcore punk színtereit, a legnagyobb nevek csupán önmagukat tragikusan komolyan vevő, nyálcsurgató, önmarcangoló, és neurotikus háborús veteránnak tűnnek, de némileg ez is a cél. Persze zenélni azt mindig tudtak, nagyon, nem kell beszarni. Kurva nagy együttes, teljesen kötelezőek.

R-820200-1259687886.jpg

Az egyetlen lemezük (kislemez plusz nagylemez, hogy tisztességesek legyünk) Stevo-val. Egyrészt olyan beszarás vicces szövegekkel és megzenésített történetekkel van tele, mint a jelmezbe bújt kisfiúkért megvesző perverz balladájaként prezentált Viking Suite, vagy a Mohawk Town skinhead-szapuló ironikus punk western-paródiája, hogy kettőt említsünk a rengetegből. Amúgy a tipológia és a tematika nagyjából végigkíséri munkásságukat. Másrészt már itt nyilvánvalóvá válik, hogy a The Vandals sok kortársánál sokkal inkább nyitottabb és műveltebb volt zeneileg. Taknyozós modorukban is képesek stílusérzékeny műfajkiforgatásokra, röhejesek és fergetegesen szórakoztatóak, mégis dögösek ezen a lemezen, ráadásul soha nem válnak zenebohócokká. Kibaszottul nagy munka. 

Slippery When Ill
R-1839789-1247094319.jpg

Állítólag Huntington Beach eléggé nagy countryfőváros. Ezért a The Vandals csinált egy színtiszta, definitív cow-punk lemezt, amivel jól bemutatnak a szalmabálán pengető Stetson-kalapos hölgyeknek-uraknak. Bagórágás van, köpőcsészék, lusta aligátorok, grill és lasszó, hasonló szarok. Derék paraszt módjára átdolgozott és nevetségessé tett country klasszikusok. Annak ellenére, hogy a punkrajongók egymást fejelték tőle hülyére, a lemez zeneileg rettenetes odabaszás. Olyan néha, mintha a Meat Puppets önmagán nevetne. Ja, és Dave Quackenbush a hátán viszi a lemezt, nagyszerű énekes.

Fear of a Punk Planet
MI0000281258.jpg

Talán ez a legigazibb The Vandals lemez. Továbbra is égbekiáltóan viccesek, de már a saját zenéjüket nyomják. Délies ízekkel fűszerezett, cizellált, húzós és zenei határokra szaró punk rockjuk totálisan felszabadult, őszinte, gyökér és laza, feszes és megmozgató. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, ezen a lemezen azzá válik, hogy mennyire nagy zenészek. Ha egy mezei rockbanda lennének, ez a könnyed svung és hülye örömködés nem lenne nagy szám, de a sajátos, politikailag nagyon nem korrekt hozzáállásukkal keveredve mindez majd, hogynem példátlan. Van rajta amúgy telitalálat Grease feldolgozás is.  

Live Fast, Diarrhea
R-1839083-1266072882.jpg

Kibaszott nagy, totális OC-punk alaplemez.

Feszesebb, tömörebb az eddigi lemezeiknél, végig húzós és éneklős és úgy általában véve: fergeteges örömzene. A redneck-miliő csak nyomokban tűnik fel, a zenei játszadozásuk is háttérbe került, az előtérben viszont a kurva nagy punk rock dalok, a sodró melódiák, popkult-fikahegy, és persze a nyomoronc dalszövegek vannak. Garantált lendület az egész. Amúgy a fél Offspring által működtetett Nitronál jött ki, nagyjából az ő Smash-ükkel egy időben.

The Quickening
R-1864521-1328242738.jpg

Szintén Nitro-lemez, és talán még az elődjénél is ütősebb.

Meg lehet belőle például tanulni, hogy az MTV-rajongóknak nem lenne szabad választani, és hogy tilos boldog emberekben bízni. A The Quickening zeneileg majd' hogynem stagnál - ami nem baj, hatalmas a húzás - hangvétele viszont előtérbe enged anarcho-politikai és nihilista morzsákat, amiket természetesen a szarig szétröhögnek. 

'Oi to the World!' - Christmas with The Vandals
The_Vandals_-_Oi_to_the_World!_cover.jpg

Karácsonyi punk dalok.

Döbbenetes.

Hitler Bad, Vandals Good
R-1065044-1268796875.jpg

Ez talán a legsikeresebb lemezük.

Zeneileg mesteri, mint az előző kettő, nincs ezen mit variálni. Kicsit többet barmulnak, de belefér. A dalszövegek - ellentétben a zseniális lemezcímmel - viszont az apátia és a nihil helyett populistább problémákra koncentrálnak. Persze a csajozás és a gyorséttermek tematikáját is töretlen hülyeséggel boncolgatják szét. Kicsit néha túl slágeres és pop, de még így is nagyon szeretnivaló. 

 Look What I Almost Stepped In...
R-1446807-1220380277.jpg

Az utolsó Nitro-lemez, amin Dexter Holland is vendégszerepel egy dal erejéig, amin Jack Black és Kyle Gass is tiszteletét teszi, a dobos pedig a Bad Religion veteránja, Wackerman úr. Valamivel tökösebb, de nem olyan dallamos, mint a Hitler Bad, és nagyjából ennyi a különbség, mert ugye viccesnek ez is nagyon az. Eléggé rendben van, de albumszinten kevesebbet hallgatom, mert valamiért nem tűnik egyből elragadónak, és a pop punk vonulat is kissé túlnő a szarkazmussal átitatott rúgáson.

Internet Dating Superstuds
R-396456-1240957458.jpg

Az internetet masszívan leoltó lemez már saját kiadójuknál jelent meg, és alapvetően egy vegyes lemez. Van egy-két nagyon mókás, egy-két nagyon vagány, és egy-két felejthetőbb dal rajta. Zeneileg az utolsó két Nitro-lemez pop punkja a támpont, de jelen esetben érezni a korai lemezek játékosságát és nyitottságát is. Sajnos nem annyira ihletett a dolog, és kissé harsány is.

Hollywood Potato Chip
MI0000423165.jpg

Én a nyitószámnál már boldogabb vagyok, mint az Internet Dating egészével. Aztán jön egy hatalmas Queen-feldolgozás. Újra sodró, gyors, lendületes a The Vandals, majdhogynem kapkodnak. Végre kevesebb a pop punk, és több a riff, a kiabálós svung. Néha kifejezetten a korai lemezekhez közelít ez a felélesztett nyersebb, koszosabb, és társadalomkritikus megszólalás. Persze van azért zsírmentesebb - de nagyon vicces - danolászás is, azok viszont jobban ülnek. Jó lemez, kifejezetten jó lemez.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csakbennhajogerendazatto.blog.hu/api/trackback/id/tr635463328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.