Imádtam az első lemezüket. Ezt is imádom. Sőt, még jobban imádom. Ez egy fantasztikus cucc. Ameddig ennyire tele van a szíve egy punk bandának, ameddig ennyire igazi, ennyire tökös, ennyire szennyes, haragos, gyönyörűen alulmunkált és mégis végtelenül dallamos, fülbemászó és sodró dalokat írnak,…

Három végletekig csodálatos street punk himnusz, eszelős gitármelódiákkal, felháborítóan sodró acsarkodós csordavokálozással, nyersen és érzékenyen és felbaszva. Könnyekig meghat, napestig nyomod ismételve és csak remélni tudod, hogy ha egyszer kiadnak egy nagylemezt, akkor azon minimum két és fél…

Egyetlen francia punk ember nagyszerű első lemeze. Fogalmam sincs, hogy miről kiabál a semmire se jó nyelvén, de kurvára vele vagyok, mert ritka manapság az ilyen pop-érzékenységgel megfogalmazott, epikus-himnikus dallamokkal taroló, irgalmatlanul sodró és fogós és önfeledt, de mégis tartalmas punk…

Oi! Garázs punk strófák az amerikai őslakosság hányattatott életéről. Nincs benne semmi Old Surehand faszság meg Winnetou se menti meg a napot. Semmi világmegváltás, viszont van benne egy jó adag vitalitás meg lendület. A sorok között olvasva pedig sok a párhuzam mai társadalmunkban történő…

Tim Timebomb valójában azonos Tim Armstrong Rancid-vezérrel, a Rock'n'Roll Theater pedig a 2012-es második szólólemeze. Ami találó címéhez híven szűk 35 percben a street punktól a cincogós rákenróig mindent magába foglal, amit a dünnyögő gitáros-énekes csak el tud tolni a haverokkal.  

Irdatlanul felszopó utcapunk, akkora löketet ad a napi szarságokhoz, hogy szinte öröm lesz tőle munkába menni. Főleg a Work Sucks című felemelő dalukra. De az egész, akkor ocsmány, nyers, büdös és cséplő rockünnep, hogy legszívesebben az összes közeledbe kerülő halandót jól seggbepogóznál,…

Gyerönk, gyerönk, ásd elő a tankot.