A Chicago-i születésű, de egy ideje már Los Angelesben alkotó Califone a titkos kedvenceim egyike. Nagyjából húsz éve, a 2003-as Quicksand/Cradlesnakes idején ismertem meg a zenéjüket, és lekedvencebb albumom tőlük a 2009-es All My Friends are Funeral Singers. Nehéz pontosan körülírni a zenéjüket,…

Két évvel a Calm Black Water után megérkezett a folytatás Chicagoból.  Chaotic Divine by REZN

Már nem emlékszem, hogy ki posztolta ezt az albumot az ősidőkben (valszeg Dani, vagy Sokszám lehetett), ma viszont eszembe jutott, hogy ezer éve nem szedtem elő meghallgatni. A belbecs pedig: IDM/trip hop beat-ekre rápasszított neoklasszikus zenét kap a fülelő a Gangliontól, kevés pszihós feltéttel.…

Sam Phulesh találta ezt az albumot is, még tavaly decemberben, én pedig jó sokáig üldögéltem rajta. A Djunah izmos noise rock duó Chicagoból, melyben Donna Diane énekel, gitároz és basszerol, Nick Smalkowski pedig dobol. Zenéjük sok mindenkiével rokonítható, de nekem az jut róla eszembe, hogy olyan,…

I am able to describe this album easily with four words: the autumn of life. Next time in town: 5th of April 2020., at Dürer Kert  We Love To Look At The Carnage by Wrekmeister Harmonies

Két megalo-fuckin-monumentális dal egy órában, lassú betonozással és a bolygófelszín szétmállasztásával járó, alapból instrumetálista sötétkedő doomban utazva: ezt kínálja fel a hallgatónak a chicago-i Canyon of the Skull idei nagylemeze. Sins of the Past by Canyon of the Skull 

Az év utolsó két hónapjában záporoznak a jobbnál-jobb nagylemezek: a chicagói Lord Mantis negyedik korongján egy fagyosan zord világot fest meg dalaival, amelyben tébolyodott elméjű humanoidok támolyognak hunyorogva, és néha egymásnak esve véresre tépik egymást. Az egész album egyetlen óriási…

Orosz körök nem tartják kizártnak, hogy a post-rock finom. Blood Year by Russian Circles 

Progresszív doom Chicagoból, imitt-amott Procupine Tree-s és Elderes felhangokkal. Nemcsak dallamok, de súly is van benne dögivel. Egyetlen hibát lehet nekik felróni: a zenéjük talán túlzottan hangulatfüggő. Viszont az összes kiadványukért annyit fizetsz, amennyi belefér.  Mercy by Flesh of the…

"A Pelican név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez." Tucatnyi évvel és két gyengusz lemezzel a City of Echoes után első fülelésre sikerült is.  Nighttime Stories by Pelican

Pár hete harmincöt éves lett az első Trouble nagylemez.  

Amikor megnéztem a kollektíva adatlapját a RYM-on, beleszédültem, hány zenekarban és projektben érdekeltek a COE tagjai. Úgyhogy nem is ragozom: ez az egyetlen lemezük, és ilyen, amikor a jazz felől elindulva egy társaság apró lépésekkel, de azért végig improvizálva eljut a pszichedelikus rockig és…

Négy év után a chicago-i The Skull kiadta második nagylemezét. Ráadásul a III. Desszert Feszt fellépőiként bő két hét múlva élőben is láthatjuk őket.  The Endless Road Turns Dark by The Skull

Két dal negyvenöt percben - mindent tudsz, mert a Bongripper nem hibázik. Video még nincs, Bandcamp viszont van.

Chicago-i tudósok úgynevezett hangszerek segítségével immár harmadszor tették közzé kutatásaik eredményét. Jelen dolgozatuk hét fejezetben szól az élet értelmének az okkultizmus és a pszichedelia segítségével történő kereséséről, ami azzal a konklúzióval zárul, hogy elképzelhető, hogy a vizsgálatot…

Az örök nyughatatlan Bruce Lamont kiadta második szólóalbumát. A lemez meghallgatását csak avatott fülelőknek ajánlom, mert Bruce alapvető zenei hozzáállása a kísérletezés. Szerzeményeinek spektruma ezért a dark ambienttől a szövegmondással kísért drone-on keresztül egészen a tömény zajig terjed.…

A chicagoi The Atlas Moth négy év után kiadta a negyedik nagylemezét. A Coma Noir mindenkinek tetszeni fog, akit izgalomba hoznak a post-metalt és sludge-ot vegyítő zenekarok. Bőven van benne súly, és emellett kiválóan fülbe ragadó dallamok hallhatók a kilenc szerzeményben. <a…

A chicagoi Escape is Not Freedom bemutatkozó nagylemeze a sludge és a noise ötvözésén munkálkodik, dalaik ezáltal mocskosak, torzak és disszonánsak. A tíz szerzeményt végighallgatva az az érzésünk támadhat, mintha együtt játszana egy színpadon a The Smashing Punpkins, a Soundgarden, a Killing Joke…

A chicagoi Earthen Grave 2008 és 2014 között élt és alkotott, ez idő alatt egy EP-t (Dismal Times, 2009), és egy cím nélküli nagylemezt adott ki. A heavy metalt a tradícionális doommal ötvöző banda nemcsak azért érdemli meg a figyelmet, mert basszusgitárosa, Ron Holzner korábban a Trouble (illetve a…

Ma lenne 76 éves.  

Valamikor száz éve lehet, hogy kiraktam már a nagyszerű Mama Tick egyetlen nagylemezét, de az is lehet, hogy nem. Kurvára nem emlékszem, mindenesetre most itt vannak, és ledarálják az orcátokat. A Mama Tick pszichotikus, őrült, igazi, tradicionális, hamisítatlan nemi beteg pisaszagú…

A chicago-i Vermával legutóbb a 2013-as Coltan megjelenésének idején találkoztunk, háromnegyed éve viszont megjelent következő nagylemezük, a Napszaladó. BandCamp-összes.

Új, de mégsem: a chicagoi psziho rockerek nyolc, 2007 és 2013 született, de nagylemezen még ki nem adott szerzemény megjelentetésével zárják az évet. Korábban

Mivel Blake Judd ezután parkolópályára teszi a zenekart, valószínűleg ez az utolsó Nachtmystium lemez. facebook

Végre, kijött a Relapse-nél a csikágói apacsok ötödik üszkös pusztulata.  facebook

Az 1988-ban alapított chicagói halálmetál gépezet több mint egy évtizedes kihagyás után - lemezt 99 óta nem adtak ki - aktiválta magát. Sajnos Joe Ptacek érthető módon (lőfegyver általi öngyilok) nem lehet itt, így az őstagságot egyedül Jeremy Wagner gitáros képviseli. Ettől…

Nekem a Didjits volt az első. Mármint az első a Touch and Go azon bandái közül, akik lemezeikkel helyet béreltek maguknak a gyűjteményemben. Na jó, a Jesus Lizard meg a Girls Against Boys szinte összes kiadványa már korábban megvolt, de csak másolt CD-n, egy könyvtárnak…