Azért szerintem a Damned fasza zenekar, többnyire jól sikerülnek a lemezeik. Mint például most is - hosszú hallgatás után.

A Spear of Destiny 3 és fél évvel ezelőtti, tizenharmadik lemeze volt annyira jó, hogy most ezt az újat is kirakjam.

Az áprilisi nyárban jól megy a reggi és a dub.

Négy év után visszatért a svéd Dévérkeszeg! És továbbra is úgy tolják a hetvenes évek blues rockján alapuló muzsikájukat, mintha négy évtizeddel korábban lennénk. Emellett kiadójuk Bandcamp-oldala tele van jóságokkal.

Most jelent meg a méltán népszerű nagylemez koncertváltozata.

Tudom, hogy nem illik az új Sleep-lemezt leposztolni, de Falco új lemeze szokás szerint kurva jó, és végre a netre is kikerült. Rommá írtuk már, ha nem vágod, magadra vess. Amúgy csak én érzem úgy, hogy lemezről lemezre egyre betegebb az arc?

Ez egy ilyen nap: a Sleep után egy kis belga feketeség következik.

Legközelebb élőben: 2018. június 5., Budapest, Dürer Kert, 2500/3500 Ft.

A tegnap este érkezett hírt, miszerint ma egy új Sleep nagylemez fog érkezni, annyira nem tudtam feldolgozni, hogy el is mentem inkább lefeküdni, féltízkor. De tényleg itt van. Új Sleep LP. Leírom mégegyszer. ÚJ.SLEEP.NAGYLEMEZ.

facebook

Kovács Malvin és Népi Zenekara örökzöld magyar nótákat húz.

 

Az Intercourse a kortárs hardcore-punk egyik legfaszább zenekara, de az új lemezüket elhallgatva talán mégis inkább az van, hogy az Intercourse a kortárs hardcore-punk legfaszább zenekara. Egy kurva percre sem ereszti el a torkod, és addig üti a hülye fejed, amíg az takonnyá nem megy. Kibaszottul kemény arcok, rohadtul tudnak számokat írni, és noha a korai Black Flag, a Big Boys, a Dicks és minden ilyesmi erősen érződik, ezek a kegyetlenül megírt számok mégis egészen eredetinek hangzanak. 

Annak ellenére, hogy a zenéjük alapján nem mennél a közelükbe, mégis rohadt jó fejek lehetnek, már csak azért is, mert az összes messzemenőkig állat lemezüket ingyen dobálják a bandcampen. Nagyon kötelező leszedni mindet, egytől egyig böszme, izomszagú, kíméletlen és bámulatos zseniség. A lenti klipben a disznóképű vokálos gyerek Butthole Surfers-ös pólója pedig nem a stylistjának random húzása, legalábbis én úgy vélem. 

Az ezernyi bandából (The Rival Mob, Boston Strangler, Magic Circle, stb,stb,stb) ismert bostoni arcok első lemezét én annyira nem kaptam el, itt a második LP-n viszont akkora menetelős oi/nwobhm himnusszal indítanak a Glorious Dead Lay Under Waves képében, hogy azonnal előkapod a csatabicskát a szekrényből, amire meg a lemez közepén lévő Martyr's Victory-hez érsz, már legszívesebben surranóban/Manowar pólóban masíroznál az utcán heroikus harci üvöltések kíséretében. Óriási ökölrázás ez a lemez!

A zseniális Gasp a 20 cseszett évvel ezelőtt megjelent őrületes első lemeze után tavaly év végén új kislemezt adott ki, ami örömünnep azoknak, akik szeretik ennek a rohadék társaságnak az égbekiáltó, polgárpukkasztó, sunyi és totálisan megborult klasszikusát. A Gasp lenyűgöző. Mármint komolyan. Gyönyörű, torz, absztrakt masszája a power violence őröldének, a részegen rommá szétesett nyers grindcore-nak, a mocsárszagú szennyes sludge-nak, a pszichedelikus minimalista kísérleti horrorzajnak, hardcore-punk pogónak és a tököm se tudja, hogy még minek. A Gasp felnyitja a szemed, letépi a skalpod, kiráz a hülye mindennapokból. Kibaszottul azt csinálják, amit akarnak, és nem is igazán csinálja ezt utánuk senki. Kurva nagy gedva, csodás ocsmányság, húgyzuhany, fosfüggöny, drogbűz, fejprés.  

Új LP, annak, akinek.

facebook

Mike Paradinas zsinórban harmadszor is

archív felvételeket oszt meg a nagyérdeművel.

Bebúg a szar erősítő, aztán jön a tutátutátutá dobpüfölés, a nyers és fossá torzult gitár pedig csak zakatol a fejedben, közben egy mérges fazon mérgesen kiabál, feltehetően nem a mandulafák virágzásáról. Haragos, egyszerű, de fogós dolgokban gazdag, ösztönszagú, zajos, pronyó hardcore-punk, ami pár percre kiűzi a démonokat a viszkető agyadból. 

Az örök nyughatatlan Bruce Lamont kiadta második szólóalbumát. A lemez meghallgatását csak avatott fülelőknek ajánlom, mert Bruce alapvető zenei hozzáállása a kísérletezés. Szerzeményeinek spektruma ezért a dark ambienttől a szövegmondással kísért drone-on keresztül egészen a tömény zajig terjed. Ahogy mondani szokás, a csávó nem ma kezdte.

A faék egyszerűségű lemezborító mögött jóság rejtőzik: a brit The New Mastersounds kis híján két évtizede nyomja a funkot, és most sem tesznek másként. A Megújuló Energia szerzeményei talán kicsit jobban hajlanak a jazz (helyenként pedig a jazzrock) irányába, mint a korábbi dolgaik, de ettől még minden másodpercük aranyat ér. Herbie Hancock pedig elismerően csettint az album hallatán.

A tavaszi nyárban a kevésbé szigorú muzsikákra vágyóknak Jah9 bemutatkozó nagylemezét ajánlom 2013-ból. A Kingstonban Janine Elizabeth Cunningham néven anyakönyvezett hölgynek óriási hangja mellett roots reggae-jében nemcsak a vibe a csodálatos, hanem az őszinte, szívhez szóló társadalomkritika is.

Vérrel és velővel kevert rohadó tőzegből, csontrengető riffekből és lassan húzó pszichedeliából szövi szerzeményeit az oklahomai Vaskatedrális. A dalokban hol ez, hol az, hol pedig amaz összetevő a domináns elem, így a Sleep, a Red Fang, az Uncle Acid, az Electric Wizard, és nem utolsó sorban a Black Sabbath rajongói jó eséllyel erre fognak a hétvégi ebéd után szundizni. Csekkolás:

 

Bostonból jött az új Gozu, hallgatom is, mint a güzü!

 

Mivel ma már papucs / combközépig érő farmergatya / ujjatlan Hellhammer póló kombóban nyomtam a fagyizást a városban, tök fasza hogy megjött a napsütés mellé az évtized egyik kedvenc halálmetál zenekarának a harmadik nagylemeze. Borító Dan Seagrave, keverés Dan Swanö, remélem hasonlóan kellemes '91-es évjáratú rothadó strandszagú lesz ez is, mint az előző kettő. Ja, és jövő hónapban a Dürer Kertben: ESEMÉNY

facebook

Nesztek itt van a miami noise rock Wrong holnap megjelenő második nagylemeze, természetesen maradt az eszeveszett Helmet / Unsane worship, félórában. 

facebook

Ezen a lemezen igazából a Sly & Robbie duó a főszereplő, a többiek amolyan "projektvendégek" - másrészt viszont, ahogy a lenti video is mutatja, ugyanezek az arcok már három éve is nyomták közösbe'. Kis esti lazító elektronikus jazz/dub, trombitával frankón megtámogatva.

Susumu Yokota japán techno-house-ambient pápa a '90-es évek közepén Ebi néven kiadott két olyan lemezt, amiktől lebegve lehet csak létezni. Fenséges chillbient mestermű a Zen és a Ten (utóbbi talán absztraktabb, de nem lényeg), életmentő katarzisokkal, lelkeket virágoztató minimál-dallamokkal, megvilágosító pilledésekkel, égbelökő elmetáncoltatással. Aki éli az Ultimae Records cuccait, meg minden ilyesmit, az kurvára ne hagyja ki. Amúgy nem akarom elkapálni az öreg Yokota életművét, de én nagyon erőlködtem, hogy bármi mást megszeressek a maratoni munkásságából, kevés sikerrel. Az Ebi viszont bőven elég. 

Én a vízilo Angolnákkal vagyok.

A holland The Ex diszkogja még nem kapott nálunk posztot - ennek millió és egy oka van, a lustaságtól kezdve az időhiányig. A jó hír viszont az, hogy két hete ők is új albummal jelentkeztek.

 

Mit kíván a magyar nemzet? Szexet, fúdot és sok reppet!

Megérkezett a negyedik UMO nagylemez.

 

A hatodik te magad légy! Olasz kedvenceink új lemeze megérkezett.

 

Idén 10 éves minden idők egyik legjobb szarrákábózott pszichonauta sludge-együttesének ez a csodálatos lemeze. Ha minden igaz, még a régi blogon volt egy diszkográfia-posztom, szóval nem is ragozom. Kibaszott nagy űrutazás a legbelső emberi szennybe, mint mindegyik cuccuk.

Ismét két dudás busong egy csárdában: a 2013-as Get Up! után megint közös albumot adott ki Ben Harper és Charlie Musselwhite. A két kitűnő zenész nem változtatott a bevett formulán, most is keserédes bluesok és soulok kerültek ki a kezük közül. A kép mögött a három koncertfelvétellel megspékelt verziót találjátok meg.

Mormon duó, amely kitűnően ötvözi a doom-sludge vonalat a pszihódeli rockkal. Harmadik lemezükön mindezt négy, összesen negyven perces szerzeménnyel mutatják be.

 

From Boris to Eternity - avagy két órás utazás a tudatalattiban.

Szevasz Magnus!

Mostanában eléggé szarok bele ebbe az egész posztolásba, de bazmeg, végre itt van a visszatérő Zeke lemez, és olyan bazmeg, hogy a megbaszod tőle a kurva eget. Totális Zeke. Meghalsz. Imádni fogod. Simán kijöhetett volna akár a Dirty Sanchez és a Death Alley közt is, húsz tetves perc, tizenöt dal, amiből a kettő percet egyik sem éri el. Ha nem erre hugyozod fültövön a delíriumtól árokba fordult makkoscipős-ciklámenzakós-bajszos locsolkodókat hétfőn, akkor egy szar alak vagy. ZEKE YOU!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

facebook

Akkor az új Primordial albummal kívánok mindenkinek

kellemes Húsvétot, sok locsolót, és bajuszos angyalokat!

Legközelebb élőben:

Budapest, 2018. április 23., Barba Negra

 

Ma estére ez.

Gépdobos zajpunk darálás, eszedbe fognak jutni hasonló együttesek, de a Sorry State adta ki, szóval leszeded, meghallgatod, és elpusztítasz valami számodra kedveset. Főleg az utolsó 12 perces drone-ambient nyilvános akasztásnál esik le, amit addig hallottál.   

Itt az új Dri Hiev, ülök rajta egy ideje, de ma este megint elővettem és megint lefagyott tőle két ujjpercem. Továbbra is zavarba ejtően sötét, hideg, rohadt, nyirkos, zajos, pszichotikus poszt-indusztriális és post-punk és shoegaze kutyafasza, mint az előzőek. Amiket le lehet itt szedni. De ez talán még lesújtóbb, mint azok. Nagyon kemény mélyfúrás, ha egy számmal hosszabb lenne, megölnék valakit egy Xanaxért.     

Öt faszi, öt harmonika, tíz kéz (a te japánul kezet jelent), tíz különböző szerzemény. Néhol rezesbandát idéző, néhol egy szimfonikus nagyzenekart, néhol pedig egyszerűen csak elborult az egész.

A tróntalan svédek zeneileg a Conan és a Slomatics szerelemgyermekei.

Ahogy mondani szokás: slow, deep and hard.