"I wanna rock you, baby..."

Blade Runner Soundtracks

2017. október 07. 13:19 - wovbagger

Ez a poszt valójában egy héttel ezelőtt lett volna esedékes, de mivel fejből nem tudtam pontosan a (kvázi-)folytatás hazai bemutatójának időpontját, ezért az 1982-es mozifilm hányattatott sorsú filmzenéjéből most kaptok ízelítőt. Nem fogok kitérni arra, hogy hol, mikor és milyen módon jelentek meg ezekből különálló számok, vagy daltöredékek, mert akkor a végtelenbe nyúlna a bejegyzés.

bra-or.jpg

New American Orchestra - Blade Runner

A fél óránál alig hosszabb, jazz által is inspirált, ám alapvetően nagyzenekari hangzású BR-soundtrack 1982-ben, a film amerikai mozikba kerülésének évében jelent meg. A nagylemezen a Vangelis által komponált, a mozgóképben felcsendülő főbb dallamok és motívumok hallhatók.

bra255.jpg

Vangelis - Blade Runner Trilogy, 25th Anniversary (3 CD)

A filmzene hivatalos formája két évvel később, 1984-ben jelent meg. Ez már teljes egészében a Vangelis által szerzett hanganyagot tartalmazta, ám nem használta fel annak minden elemét - sokáig mégis ez volt az Original Soundtrack. Végül 1997-ben ismét megjelent háromlemezes változatban, ennek az első korongja azonos volt a '84-es kiadással. A második korong korábban hivatalosan még meg nem jelent szerzeményeket tartalmazott (de ennek ellenére az első CD anyagával együtt sem volt még teljes); a harmadik lemezen pedig Vangelis újabb, már a kész mozifilm által ihletett dalai szerepeltek. Ez a 3 CD-s változat található a szöveg fölött.

bra-de.jpg

Blade Runner - Deck Art Definitive Edition

A sort bootlegek folytatták, melyek alapjául eredetileg a Vangelis által '82-ben szerzett, közel egy órás, az egyik hangmérnök által kiszivárogtatott hanganyaga szolgált. A bootlegek közül talán a legérdekesebb a 2001-ben feltűnt, és eredetileg csak Japánban megjelent Deck Art Definitive Edition. Ezen 27 dal szerepel, és a felük egyrészt csak érintőleg hallható a mozifilmben; azok a számok, amelyek pedig "rendesen" a Pengefutó filmzenéjéből ismerősek, a megszokotthoz képest más verzióban szólalnak meg.

bra-es.jpg

Blade Runner - Esper Edition (The Definitive Collectors Edition, 4 CD)

Esper 1-2 / Esper 3-4

Hogy még inkább szövevényessé és követhetetlenné váljon a sztori, még egy bootleget említek meg, ez a 2002-es Esper Edition. Ennek első két lemeze az eredeti és hivatalosnak tekintett '84-es filmzene egyes dalait kombinálja a film alatt elhangzó párbeszéd- illetve zaj- és zörejtöredékekkel, plusz egy másik bootleggel, a Gongo Musickal (ami maga is a '84-es OST egyik kiszivárgott verziója volt, és 1995-ben látott napvilágot). A harmadik és a negyedik lemez korábban ismeretlen és kiadatlan anyagot tartalmaz, ami alatt főként a film cselekménye során futó háttérzenét kell érteni. Remélem, hogy most már minden világos a számotokra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csakbennhajogerendazatto.blog.hu/api/trackback/id/tr9912936637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása