Nem tudom, hogy nálatok milyen idő van, de itt tavasz van, ami pozitív kicsengésű, őrülten dallamos, slágeres, könnyed és sodró pop-punkért kiállt. A Wreck of the Zephyr pedig tavaly a születésnapomon pont kiadott egy ilyen lemezt, amit azóta nehezen tudok letenni. Olyan, mintha a Meat Puppets, a Wipers, és a Tar kéz a kézben piknikezne egy szivárvány alatt. Feszes, megállíthatatlan tempót diktáló cucc, szűnni nem akaró energiával, folyamatos és észveszejtő énekléssel (a Pure Reason Revolution óta nem hallottam ekkora faszi-csaj kánonokat), szédítő dobolással, egyből fülbebaszó gitármelódiákkal, csináld magad bájjal és kreativitással, rózsaszín anti-kapitalizmussal. Csodálatos dolog erre a lemezre sétálni a napfényben, az pedig felbasz, hogy senki nem beszél erről a bandáról. Nevetséges, hogy ezért a lemezért nem kérnek pénzt.

Mármint, most komolyan, ez mekkora már:

De itt van egyben, milyen már a nyitódal is:

Az első, négy évvel ezelőtti lemezük közel sem ekkora durranás, de azért érdemes a bandcampen meghallgatni.