Úgy emlékeztem, hogy a londoni Hey Colossus a noise rock és a sludge vonalán remekül egyensúlyozó csapat, melynek szerzeményei megfelelő súllyal rendelkeznek ahhoz, hogy nevük hosszabb várakozás után is ismerősen csengjen. Ehhez képest az új albumon nagyjából az "egy sima, egy fordított" módszerét használva (csak nagyjából, mert a lemez kapásból két fordítottal indít: türelem, érdemes megvárni a harmadik számot!) felváltva hallhatók pszichedlikus-elszállós-atmoszférikus, illetve gyorsabb-ütősebb dalok. A monumentális Lagos Atom még ebből is kilóg, mint a lóláb, esetében ugyanis agykavaró-csillagnéző repetitívségről beszélhetünk leginkább. Első hallgatásra kifejezetten meglepő volt a furán szerkesztett In Black and Gold, de ez hamar eltűnt, és mostanra határozottan jó lemezként gondolok rá. Végül is szinte minden együttesnek van egy korongja, amin többé-kevésbé újraértelmezi vagy tágítja saját zenei világát, és annak korlátait. Úgy tűnik, a Colossusnak sikerült a feladatot teljesítenie.